Refisek az ország legjobb biológusai között

A miskolci  Földes Ferenc Gimnázium idén 23. alkalommal rendezte meg a Dr. Árokszállásy Zoltán Országos Biológia-környezetvédelmi Versenyt február 25-én és 26-án. Az idei megmérettetést a járványhelyzet jelentősen átírta: a selejtezőt és döntőt is online formában szervezték meg. 

A december 14-én megírt első fordulóból idén Pluhár Anna (10.d) és Nagy Mihály (11.b) került be az országos döntőbe. Az iskolai selejtezőn résztvevő sok száz tanuló közül a három kategóriában a mezőny 10 %-át,  30-30 tanulót hívtak be a döntőbe. 

A döntő elején Miskolc polgármestere (a Gimnázium korábbi igazgatója) és az intézményvezető köszöntötte a tanulókat és a felkészítő tanárokat az internet segítségével. A verseny írásbeli része egy 20 pontos fajismereti tesztből és egy 60 pontos feladatsorból állt, amit az interneten keresztül oldottak meg a tanulók. A döntő korábbi évekhez képest sokkal nehezebb szóbeli részében felkészülési idő nélkül, kamera előtt kellett a 40 tétel egyikét elmondani, majd a zsűri kérdéseire válaszolni. A szóbeli bizottságok tagjai neves kutatók, intézményvezető professzorok voltak. 

A verseny végén szintén a világhálón hirdettek eredményt. Pluhár Anna a II. kategóriában a 12., Nagy Mihály a III. kategóriában a 20. helyezést érte el az OKTV utáni legszínvonalasabb biológiaversenyen. Nagy Misi idén még bejutott az OKTV 2. fordulójába és a Fodor József Országos Biológia Verseny döntőjébe is, így még nem fejezte be a versenyszezont.

Gratulálunk és további sikereket kívánunk diákjainknak!

(Uherkovich Zoltán, felkészítő tanár)