24201709V

Betűméret

Megjelenés

Profil

Menüstílus

Kezelőpanel

Kovács János Emléknap – diákbeszámoló

2016. november 11-én iskolánk fontos évfordulóhoz érkezett. 200 éve született a Kollégium neves tanára, Kovács János. Végiggondolni is nehéz, mennyi idő 200 év. Azonban azt biztosan kijelenthetjük, hogy ha valakire ennyi esztendő után is emlékezünk, igazán nagy ember volt.

Az iskolai rendezvények sorát az Oratóriumban tartott emlékünnepség nyitotta meg. Itt Fehér Norbert tanár úr áhítata után ismertető előadást hallgattunk meg Veressné Létai Ágnes tanárnőtől, aki összegezte a híres Afrika-kutató életének fontosabb eseményeit és állomásait. A nagyjából egyórás előadásból sok minden kiderült Kovács Jánosról. Többek között a kortársak róla alkotott véleményét, az utókorra maradt hagyatékát és kutatásainak részleteit ismerhettük meg.

Az ünnepség után szakmai előadásokon vettünk részt. A neves hozzáértő vendégek különböző prezentációi egy-egy Kovács János által kutatott területet mutattak be. Meghallgattuk Egri Ferenc saját képekkel színesített élménybeszámolóját a Bihar-hegység barlangjairól. A jó hangulatú, közvetlen előadásmód még érdekesebbé tette a témát. Nagy érdeklődés fogadta Faragóné Zilahi-Sebess Erzsébetet is, aki az ásványtanról gazdagította ismereteinket. A Szőnyi Pál Ásványbarát Kör tagja egy képzeletbeli zempléni sétán vezetett minket végig, ahol az általa és csapata által kutatott táj élővilága és ásványkincsei elevenedtek meg.

Papp János preparációs gyakorlati órát tartott az érdeklődőknek. A rutinos okleveles vadászati preparátor figyelemfelkeltő ízelítőt adott szakmája rejtelmeiből. Püski Dániel geográfus az általa húsz éve megtett egyiptomi Kovács János-emléktúráról mesélt.

Az időponthoz kötött és különböző termekben megtartott előadások mellett iskolánk emeleti folyosóján több napon át működött az immár évek óta nagy népszerűségnek örvendő ásványbörze, ahol idén is sok mindenki vásárolt mutatós szuveníreket.

Úgy gondolom, a rengeteg befektetett munka és preparáció meghozta gyümölcsét: hangulatos, érdekes programokkal teletűzdelt napot tudhattunk magunk mögött. Méltón emlékeztünk meg iskolánk nagy tudósáról, akinek hagyatékát minden valószínűséggel még egyszer ennyi év után is nagyra becsülik majd.

Szarka Roland 11.d


Digitális évkönyvek

Könyvtár

Reformáció emlékév

Régi honlap