Hogyan lehetek sikeres? Milyen pályát válasszak, ha olyan kiteljesedett, boldog felnőtt szeretnék lenni, aki szereti is a munkáját? Melyik egyetemen találhatom meg a számításaimat? Hogyan induljak el, ha igazán magam sem tudom még, hogy mi érdekel? Ezek csak néhányak a diákok részéről gyakran megfogalmazott kérdésekből, hiszen a gimnazistákat már kilencediktőlOlvass tovább

Tizedikeseinkkel részt vettünk a WATCH program bemutatásán a Tudományos Élményközpontban. A projektalapú program célja, hogy a valós életből vett mérnöki feladatok megoldásán keresztül, élményszerűen tegye vonzóvá ezt a pályát a tizenévesek számára. Röviden bepillanthattunk a tervezés és a robotika világába is. Bár a lehetőség kimondottan lányoknak szól, a fiúk isOlvass tovább

Kollégiumunk jelmondata az „Orando et Laborando” különös kapcsolatot jelent a bencés szerzetesrenddel, akik jelmondata az „Ora et Labora” (imádkozz és dolgozz). Emiatt is fontos találkozás volt az, ami az elmúlt héten történt, hiszen megismerkedhettünk Dr. Korzenszky Richárd bencés szerzetessel. Richárd atya Tihanyban él az ottani bencés kolostorban. Korábban a pannonhalmiOlvass tovább

Iskolánk vendége volt professzor Csókay András , aki nyílt őszinteséggel vallott hitéről és munkájáról fiataljainknak. Mivel közvetlenül egy nehéz műtét után érkezett hozzánk Budapestről, még friss volt a számára az imádsággal megélt kihívás élménye. Biológia-kémia szakos tanulóink különösen nagy érdeklődéssel hallgatták a különleges, imádság közben nyert sebészi megoldásokról szóló beszámolóit.Olvass tovább

Október végén három napon át megnyitottuk az érdeklődő nyolcadikosok előtt iskolánk kapuját. A felvételi előtt álló fiatalok betekintést nyerhettek a tanítási órákba, a gimnáziumi élet hangulatába, a DÖK által a diákjaink hétköznapjaiba és internátusi életükbe. Meglátogathatták országos hírű ásvány és állatgyűjteményünket, továbbá nagy élményt (és meglepetést) jelentett a gerundium megemelése,Olvass tovább

Ilyenkor október végén talán még különlegesebb és megérintőbb érzés végigsétálni a Kollégium folyosóin, felmenni az Oratóriumba vagy leülni a Nagytemplom mögött az Emlékkertben és rácsodálkozni a gályarabok emlékoszlopára. Minden évben megállunk ilyenkor tanárok és diákok, hogy emlékezzünk. Őrizzük azt a lelki és szellemi örökséget, amelyet reformátor elődeink hagytak ránk. IdénOlvass tovább

„A nemzet közös vállalkozás” – kezdte nyitóbeszédét Karácsony Sándor gondolatával dr. Győri János gyűjteményi igazgató és gimnáziumi tanár. „Újabb kori történelme során – közös nemzeti összefogás eredményeképpen – két ízben sikerült hazánknak föllépnie a világtörténelem színpadára: 1848. március 15-én és 1956. október 23-án.” Az utóbbi eseményekre emlékeztünk az ünnep előttiOlvass tovább

Múlt, ami elmúlt? Egy nép, amely elhullt? Hol volt, hol nem volt; Se élő, se holt. Elfelejtetted a Tettet? Amikor a semmiből sok ember Valamit teremtett. Sokáig nem is lehetett hallani, hogy mi volt ez a Valami. Hogy Valami volt: s ez a szabadság. És hogy futott előle a Gazság!Olvass tovább