A diákok számára is hangsúlyoztuk, hogy a hazautazás a vírushelyzet miatt kockázatot jelent. Egy kérdőívet készítettünk a kollégiumi orvos ajánlásával, amelyet minden hazautazás után szeretnénk, ha kitöltve visszajuttatnának hozzánk! Ezt e-mailben is elküldtük, de innen is elérhető: A veszélyhelyzet kezelésére vonatkozó intézkedési tervünket is elérhetővé tesszük: Köszönjük megértésüket! Nagy ImreTovább…

Szeretettel várunk benneteket lelki feltöltődésre, közös gondolkodásra hétfőn 8 órára, kedden és szerdán 11 órára, az első három tanítási óra után két helyszínen.Tovább…

Kedves Szülők, Gondviselők! Háziorvosi, szülői visszajelzésekből tudjuk, hogy az orvosok nem szívesen adnak igazolást a kollégista diákok egészségi állapotáról, mert nem lehet biztosra megmondani, hogy tényleg egészséges-e a tanuló. Erre az esetre kérjük a szülői nyilatkozatot. Ezt megkönnyítendő teszünk közzé egy mintát, amelyet áttanulmányozva, megbeszélve alá lehet írni felelősséggel. Természetesen,Tovább…

A világjárvány kapcsán kialakult bizonytalanság az elmúlt időszakban az iskolák tanévkezdési feladatainak elvégzésére is rányomta a bélyegét. További nehézséget okozott az elmúlt hetekben, hogy az EMMI csupán a héten hozta nyilvánosságra azt az intézkedési tervet, melyet a köznevelési intézményeknek a járványügyi készenlét idején kötelezően alkalmazni kell az iskolai eljárásrend vonatkozásában.Tovább…

Terveink szerint a beköltözés 2020. augusztus 30-án, vasárnap 8.00 órától 20.00 óráig lehetséges. Eredetileg augusztus 29-én, szombaton déltől terveztük, azonban a határon túli, kollégiumi tanulók esetében a kollégiumnak biztosítania kell a megfelelő elkülönítést addig, amíg a negatív teszteredmények rendelkezésre nem állnak. Reményeink szerint ez vasárnapig meglesz. Amennyiben a költözést aTovább…

Kedves Önkéntes Diák! A nyári szünidőben is lehetőséget biztosítunk számodra közösségi szolgálat eltöltésére. Idén is sokszínű, változatos projektjeink vannak, melyekhez feltétlen számítunk részvételedre! Milyen feladatok várnak? Debrecen belvárosában, forgalmas busz-, illetve villamos megállókban a várakozó utasokkal néhány kérdéses űrlap megválaszoltatása, Debrecen előre meghatározott gyalogátkelőhelyeinél szituációs videofelvételek készítése és azok utómunkálatai,Tovább…

Augusztus 12. (Szerda) 14:30-16:00KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS A CSÖKKENTLÁTÓK IDŐSEK OTTHONÁBANTalálkozó a Klinika előtti villamos megállóban 14:15-kor.Az alkalom során az idősekkel való kézműves foglalkozásra és az idősekkel való beszélgetéshez várunk fiatalokat.5 fő jelentkezését várjuk. Augusztus 15. (Szombat) 10:00-12:00REMÉNYSUGÁR GYERMEKOTTHONKézműves foglalkozáson és játék délelőttön való segédkezés a Reménysugár Gyermekotthonban.Találkozó 09:45-kor az intézmény bejáratánálTovább…

A Szent megtapasztalása, avagy istenfélelem a félelem ellenTovább…

Kedves Testvérek! A korábbi youtube link nem működött. Ez már elvileg fog: https://youtu.be/1Qe04zznZos Szép Virágvasárnapot!Tovább…