20201710P

Betűméret

Megjelenés

Profil

Menüstílus

Kezelőpanel

Konfirmandus Nap a Debreceni Kollégiumban, 2017. április 22.

Debrecen, 2017. március 23.

Kedves Nagytiszteletű Asszony! Nagytiszteletű Úr!
Kedves Lelkipásztor Testvérünk!

A Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma minden tavasszal meghívja a Tiszántúli Református Egyházkerület gyülekezeteinek konfirmandus csoportjait a Kollégium és Debrecen nevezetességeinek megtekintésére, egymással és az iskolával való ismerkedésre. Természetesen örömmel fogadjuk a református általános iskolák osztályait, csoportjait is! Az elmúlt években igen sok pozitív visszajelzést kaptunk a résztvevőktől. Örömmel tapasztaltuk azt, hogy a most lezajlott felvételi vizsgákon sok olyan tanuló jelent meg azok közül, akik az előző évi találkozókon részt vettek.

2017. április 22-én, szombaton 10 órára várjuk a gyülekezeti küldöttségeket, a konfirmálókon kívül szeretettel hívjuk a gyülekezetek fiataljait, hitoktatóikat, és természetesen a kísérő szülőket is. A végleges programot a jelentkezők száma és összetétele alapján állítjuk össze. A múlt évhez hasonlóan a Gimnázium felújított, Péterfia utcai épületében fogadjuk a csoportokat. Kisbuszokkal, gépkocsikkal lehetséges a Gimnázium udvarán parkolni. A programban szerepel közös áhítat, énektanulás, valamint a Kollégium történetéről és mai életéről szóló érdekes beszámoló. Lehetőség lesz az Oratórium, a Nagykönyvtár, a gyűjtemények és Nagytemplom megtekintésére is.

Ebben az évben meglepetéssel is készülünk: A Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség ifjúsági csoportja 13.30-kor a Kollégium Dísztermében vendégeink számára is bemutatja Sütő András Fügedes a pokolban, avagy Sáronnak rózsája című vidám és szórakoztató, kb. egy órás színdarabját.

Az előadás után a Gimnázium, illetve a Kollégium udvarán játékos vetélkedőre, sportolásra van lehetőség, de a csoportok önálló programot is szervezhetnek maguknak. Tanácsoljuk, hogy hideg ebédet mindenki hozzon magával, de szerény szeretetvendégségre mi is hívjuk a fiatalokat.

Kérjük, hogy részvételi szándékáról legkésőbb 2017. április 10-ig a kitöltött Jelentkezési Lap visszaküldésével szíveskedjék értesíteni a Gimnázium Titkárságát postai levélben (4026 Debrecen, Péterfia u. 1-7.), e-mailben ( Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) vagy faxon (+36 52 315 630).

A rendezvénnyel kapcsolatos információk az intézmény honlapján (www.drkg.hu) folyamatosan megjelennek.

Szeretettel várjuk a jelentkezéseket!

Győri József
igazgató

A jelentkezési lap letölthető INNEN! /okos PDF, letöltés után számítógépen kitölthető/

Digitális évkönyvek

Könyvtár

Reformáció emlékév

Régi honlap