21201708H

Betűméret

Megjelenés

Profil

Menüstílus

Kezelőpanel

Felhívás: Regionális Angol verseny, 2016

A verseny célja, hogy népszerűsítsük a fiatalok körében az idegen nyelv tanulásának szépségét és hasznosságát, illetve, hogy a tanulók megtapasztalják a nyelvtudás közösségépítő szerepét, megismerjék a célnyelvi ország kultúráját.

A verseny két fordulóban zajlik. A verseny első, írásbeli fordulóját 2016. október 25–27. között rendezzük három helyszínen: Mátészalkán, Vésztőn, és Debrecenben. A vidéki helyszíneken iskolánk küldöttsége is jelen lesz, és szülői értekezlet keretében tájékoztatást tart azon nyolcadikos és hetedikes diákok és szüleik számára, akik akár a nyelvi előkészítő osztályunk, akár a hagyományosan működő négy évfolyamos képzésünk iránt érdeklődnek.

A 2016. november 24–25-én megrendezendő szóbeli fordulóra az írásbelin jó eredményt elérő versenyzőket hívjuk felkészítő tanáraikkal együtt.

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően, a legeredményesebb tanulók lehetőséget kapnak arra, hogy egyszerűsített felvételi eljárással a 2017/2018-ban induló nyelvi előkészítős osztályunk tanulói legyenek.

A versenyen való részvétel feltétele és a jelentkezés módja:
A versenyen részt vehet minden olyan 8. osztályos diák, aki bármely református általános iskola tanulója, illetve aki önkormányzati általános iskolába jár, de kötődik a református egyházhoz.

A tanulók jelentkezését a mellékelt, vagy honlapunkról letölthető csoportos (vagy egyéni) jelentkezési lapon kérjük eljuttatni a gimnázium titkárságára faxon, levélben vagy személyesen. Amennyiben a tanulót iskolája csoportos jelentkezési lapon regisztrálja, akkor az egyéni jelentkezési lapot nem szükséges beküldeni.

Jelentkezési határidő: 2016. október 20.


Írásbeli forduló

Helyszínek és időpontok:

  • Mátészalka – 2016. október 25., 1430 (Kálvin János Református Általános Iskola)
  • Vésztő – 2016. október 26., 1430 (Kis Bálint Református Általános Iskola)
  • Debrecen – 2016. október 27., 1500 (Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma, nagy előadó terem)

Az írásbeli verseny anyaga: Az első forduló játékos, írásbeli és hallás után megoldandó feladatokból áll. A feladatmegoldáshoz segédeszköz nem használható.

Időtartama: 2 x 45 perc. A feladatlapokat a versenyt szervező bizottság javítja és értékeli.

Szóbeli forduló

Helyszín és időpontok:
Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma – 2016. november 24. délután, illetve november 25. délelőtt.

A szóbeli verseny anyaga:
Egy 3 percnél nem hosszabb memoriter előadása az adott nyelven. Ez lehet vers, novella, mese, humoros történet, akár tankönyvi szöveg is. (Lehetőség szerint dalszöveget ne válasszanak.)

A vizsgabizottság tagjaival való beszélgetés a megjelölt témakörökön belül. A beszélgetést segédeszközként kép, autentikus szöveg az adott témakörben segítheti.

Témakörök:

  • Én és a családom
  • Emberi kapcsolatok: barátság, emberek külső és belső jellemzése
  • Tágabb környezetünk: a lakóhely, lakás bemutatása
  • Iskola világa: az iskola bemutatása, tantárgyak, órarend
  • Szabadidő és szórakozás, sport

Kérdéseivel forduljon bizalommal kapcsolattartónkhoz:

dr Gaálné Becsy Adrienn (+36 52 614-896, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. )

Az egyéni jelentkezési lap letölthető INNEN, illetve a csoportos jelentkezési lap letölthető INNEN. Mindkét dokumentum számítógépen is kitölthető, „okos” PDF.

Digitális évkönyvek

Könyvtár

iwiw

Régi honlap