A járványhelyzet alakulása miatt, biztonsági okokból ebben az évben a diákjaink többsége otthonaiból követi az adventi istentiszteletet és az első gyertya meggyújtását, hogy bár fizikailag egymástól távol, de lélekben együtt készüljünk Urunk érkezésére. Szeretettel hívunk minden kedves szülőt, korábban végezett diákunkat és érdeklődőt közös online lelki töltekezésre az Oratóriumból vasárnapOlvass tovább

A Nemzeti Tudós Akadémia középiskolai programjának regionális központjába, a Tóth Árpád Gimnáziumba látogattunk el a mai nap során. A 8 tanuló 3 csoportban igyekezett felderíteni egy “virtuális gyilkosság” tettesének személyét. Ehhez a DNS sokszorozását (PCR) és a gélelektroforézis technikáját használtuk fel, de megismerkedtünk az automata pipetta és a centrifuga használatávalOlvass tovább

Kedves Nyolcadikosok! Nagyon örültünk, hogy eljöttetek hozzánk megismerni iskolánk életét. Reméljük, jól éreztétek magatokat. Szeretettel várunk benneteket a felvételin!Olvass tovább

Tamás Gergely, a lenztelepi missziói gyülekezet lelkipásztora hirdette közöttünk Isten Igéjét precesen. A szülőkkel való kapcsolat fontosságára és az egymás iránti tisztelet komolyanvételére hívta fel diákjaink figyelmét a tízparancsolat tükrében fiatalos hangvétellel elgondolkoztató élet-példákon keresztül. A hétvégén több alkalommal az iskola zenekara színesítette a lelki alkalmakatat. Köszönjük a szolgálattevők munkáját,Olvass tovább

Julie, az önkéntes évét Debrecenben töltő francia lány, látogatott el hozzánk néhány alkalommal beszélgetni a francia nyelvet tanuló diákjainkkal. Nagyon sokat tanultunk tőle. Sajnos a hazánkban töltött idő gyorsan eltelt, így búcsúznunk kellett tőle. Au revoir, Julie, örülünk, hogy megismerhettünk!Olvass tovább