A megszokottól eltérően pár héttel később, június 26-án, de a járványhelyzet csitultával immár élőben, elballagott három végzős osztályunk.Reggel az iskolájuktól, tanáriktól és diáktársaiktól meghatódva búcsúztak végigjárva utoljára a folyosókat és osztálytermeket. Az ünnep a Nagytemplomban folytatódott, ahol igei és lelki útravalót kaptak diákjaink. Kiosztásra kerültek iskolánk alapítványainak díjai is aOlvass tovább

Az utolsó tanítási napon, június 15-én, hagyományainkhoz hűen, egy különleges istentiszteleti alkalmon gyűlt össze ifjúságunk és tanári karunk a nyári szünet megkezdése előtt. Kurgyis András tanár úr vezetésével egész iskolánk közös harmóniás énekléssel színesítette a liturgiát, majd az igehirdetés után, igazgatónő búcsúzó szavaira válaszként iskolánk zenekara fiatalos énekeivel dicsőítette azOlvass tovább

Talán furcsa a cím sokaknak: „R. A. B.”. Ne ijedjen meg senki, nekünk Refiseknek, ez teljesen mást jelent! Egy várva várt alkalmat, ami minden évben kétszer összehozza az ifjúságot, egy eseményt, amit a „Ketrecben” bonyolítunk le. Egy fáradtságos, küzdelmekkel teljes hosszú napot, ami oly sok örömöt és bánatot, emberi érzelmetOlvass tovább

A teológiára készülő 11. évfolyamos tanulóink szolgáltak a szombat esti precesen társaik előtt fiatalos lendülettel és hittel Fehér Norbert tanár úr vezetésével.Olvass tovább

Régi hagyomány iskolánkban, hogy május utolsó hétvégéje gimnáziumi nap a Nagytemplomban. Ilyenkor a vallástanárok szolgálnak és az igazgató bemutatja az iskola életét.  Ezúttal a gimnázium zenekara dalokkal szolgált és színesítette az istentiszteletet.Olvass tovább

Az otthon, digitális oktatásban töltött hosszú hónapok után május 10-én végre visszatérhettünk az iskola falai közé. Ebből az alkalomból istentiszteletet tartottunk a Nagytemplomban, amely az alábbi linken tekinthető meg:Olvass tovább