Istentisztelettel zártuk a 2021-2022-es tanévet. Minden évben megérintő, ahogy négyszáz diákunk és tanári kar együtt több szólamban és kánonban dicséri az Urat az ősi zsoltárokkal és énekekkel. Ezúttal azonban nem csupán egymás életére kértünk áldást a nyári szünet előtti utolsó percekben, hanem kedves kollégánk, Kurgyis András lelkész, vallás- és énektanáréraOlvass tovább

A tanévet az egészséges életmód jegyében sokszínű programmal zártuk. Első nap a minden osztály a stadionnál kezdte a reggelt futással, amely jól megmozgatott tanárt és diákot egyaránt. A lelkes fiataljaink levezetésként beszélgetve visszasétáltak a gimnáziumba, ahol évfolyamonként különböző érdekes programok várták őket. Előadást hallhattak a Hortobágyi Nemzeti Park életéről ésOlvass tovább

Vicces kedvű diákjaink a “No Backpack Day” jegyében otthon hagyták az iskolatáskájukat. Ez nem azt jelentette, hogy ne hoztak volna tanszereket, hiszen egymást túlszárnyaló, elképesztően ötletes megoldásokkal élve cipelték, húzták, vonták és tolták könyveiket, füzeteiket.Olvass tovább

A Nemzeti Összetartozás Napján népdalokkal, néptánccal és dr. Molnárné Ötvös Tünde személyes hangvételű művészettörténeti előadásával emlékeztek tanáraink és diákjaink az egykori eseményekre, és arra, hogy mit is jelent ma magyarnak lenni a Kárpát-medencében őrizve hagyományainkat, népművészetünket és nyelvünket.Olvass tovább

Régi hagyomány, hogy május utolsó vasárnapján tanári karunk és diákságunk ellátogat a Nagytemplomi Gyülekezetbe. Fehér Norbert vezető vallástanár hirdette Isten Igéjét az imádság fontosságáról, annak mikéntjéről a Római levél szavai alapján (Róm 8:26). Diákjaink is rész vettek a szolgálatban igeolvasással, imádsággal, egy lélekemelő F. Schubert zongoradarabbal és egy csodálatos, hálaadóOlvass tovább

Jézus mennybemenetelére emlékeztünk a Debreceni Református Kollégium Általános Iskolájának és a Dóczy Gimnázium tanulóival együtt a Nagytemplomban. A hagyományoknak megfelelően ezen az alkalmon kerültek kibocsátásra a Hittudományi Egyetem lelkészszakos hallgatói pünkösdi legációra. Felemelő érzés volt együtt lenni a tele templomban, hiszen több mint ezer kis- és nagydiák gyűlt össze tanáraikkalOlvass tovább

Az elválás egyszerre fájó és reményteljes. Különösen így van ez, amikor olyan osztályokat búcsúztatunk, amelyek bővelkednek olyan sokszínű egyéniségekben, akik telve vannak hittel, álmokkal és tenni akarással. Szombaton hagyományainkhoz hűen az iskolai megható búcsút követően a Nagytemplomban csendült fel utoljára végzőseink ajkáról az „Orando et laborando” hitvalló dallama. Az igeiOlvass tovább

Csehov Sirály című drámáját tantermi körülmények között ismerhették meg diákjaink a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulat beregszászi színészeinek előadásában. A darab a tizenévesek mai problémáit is érintette, bevonva őket a válaszkeresésbe. Köszönjük, hogy egy lelkileg igen meggazdagító, különleges élmény részesei lehettek tanulóink! Az eseményről a Dehír is beszámolt: https://www.dehir.hu/kultura/beregszaszi-szineszek-hoztak-el-csehov-klasszikusat-a-debreceni-iskolakba/2022/04/22/?fbclid=IwAR0bSlLoQbKiBx3uNS5QuXawdRxX7nDXzCVbR07K8X5jUNanVx0keCzPyPUOlvass tovább

Régi hagyomány iskolánkban szünetek előtt, hogy tanári karunk és diákságunk istentiszteleti alkalmon gyűlik össze, hogy lelkileg feltöltődve, üzenettel térhessen haza mindenki megpihenni. Húsvét előtt az utolsó vasárnap tartjuk ezt, amikor valamennyien úrvacsorai közösségben is találkozhatunk Istennel és egymással egyaránt. Ezúttal a vallás fakultációra járó diákok szolgáltak virágvasárnapi üzenettel, melyet FehérOlvass tovább