Az első idei rákóczis rendezvényen négy diák képviselte iskolánkat február 25. és 27. között Budapesten Abaffy Tímea, Kovács Júlia, Kun Lídia és Petróczi Anna személyében. A rendezvény fő célkitűzése a kommunizmus áldozataira való megemlékezés. A keresztyén szellemiségű rendezvény megnyitóján Soltész Miklós államtitkár a kárpátaljai testvéreinket fenyegető veszélyről is beszélt. AOlvass tovább

Az elmúlt napokban lelki kincskeresésbe kezdett diákságunk a félévkezdő hitmélyítő csendesnapokon Horsai Ede, a DRHE egyetemi lelkésze, gimnáziumunk egykori vallástanárának vezetésével. Közösen gondolkodhattunk el arról, hogy kik vagyunk, merre tart az életünk, mihez kezdünk, amikor nyomorultnak érezzük magunkat, vagy épp szégyelljük hitünket és nehezen boldogulunk kétségeinkkel, csalódásainkkal? Megvizsgáltuk, hogy miben,Olvass tovább

Kedves Diákok! Sok szeretettel várunk benneteket félévkezdő elcsendesedére négy alkalommal a hét folyamán. A részleteket az alábbi plakáton olvashatjátok!Olvass tovább

A magyar kultúra napja alkalmából megkoszorúztuk az iskolánk előtt álló Kölcsey Ferenc szobrot a Kollégium intézményeinek és a Hittudományi Egyetem vezetőinek részvételével. Az alkalomról a a Haon, vagyis a Hajdú-Bihar megyei hírpotál is közölt fotógalériát: https://www.haon.hu/galeria/a-magyar-kultura-napja-megkoszoruztak-kolcsey-ferenc-kollegiumi-emlekmuveitOlvass tovább

Az utolsó tanítási napon a Nagytemplomban gyűltünk össze kibocsátó istentisztelere. A sokszínű alkalmon felcsendült a tanárikar karácsonyi éneke, az iskola kórusa által több mű, illetve az ifjúsági zenekar előadásában néhány fiatalos, népszerű adventi ének. A hittan fakultációra járó diákok elgondolkodtató szolgálata után Fehér Norbert vezető vallástanár igehirdetésének lelki üzenetével ésOlvass tovább

A gimnáziumban, akárcsak a nevelők az internátuban, folyamatosan törekedtünk az elmúlt hetekben arra, hogy tanárok és diákok együtt készülődhessünk lelkileg az adventi időszakban. A hétköznapjainkba beköltözött az ünnepvárás hangulata a gyertyagyújtással az iskola adventi koszorúján, a karácsonyi élőzenével a szünetekben, kézműves vásárral az előtérben, a gyönyörűséges karácsonyfával, a diákok általOlvass tovább

Tanárok és diákok nagy örömére a hét elején hozzánk is eljött a kedves, öreg Mikulás két kedves rénszarvasával és egy nagy zsák szaloncukorral. A látogatását mi sem bizonyítja jobban, mint a vele készült sok-sok fotó. Olyan jó együtt mókázni egy iskolai hétköznapon!Olvass tovább

Az advent az elcsenedesedésről, befelé figyelésről, önmagunk átgondolásáról szól. Ez nem könnyű az iskola zajos világában, amely nyüzsgéstől, órákon folyó munkától, termek közti vándorlástól, beszélgetésektől és kapcsolatok megélésétől hangos. Ebben próbáltunk segíteni diákjainknak a folyosón lévő imaséta által, hogy ilyen formában is, lelkileg készülhessenek az ünnepre. Jézus “Vagyok mondásai” adnakOlvass tovább