Vasárnap a 9.B osztály kiszálláson járt az egyházközségben Kuruczné Nagy Andrea osztályfőnök vezetésével. Zákeus történetét dolgozták fel a diákok által írt és előadott színdarabban, amelyhez kötődött az iskolalkész, Berényiné Csinády Melinda igei szolgálata is. Az istentiszteletet gazdagította sokszínű zenés és verses szolgálat, illetve a tógás diákok jelenléte. Köszönjük a gyülekezetOlvass tovább

Március utolsó vasárnapján a nyelvi előkészítős osztályunk szolgált az istentiszteleten énekkel, imádsággal, igeolvasással az osztályfőnök, Oláh-Bartha Eszter vezetésével. Isten Igéjét vezető vallástanárunk, Fehér Norbert hirdette. Köszönjük a gyülekezet vendégszeretetét, kedvességét!Olvass tovább

Kollégistáink a Szabadságtelepi Református Egyházközségben jártak, és igeolvasással, imádsággal szolgáltak. Köszönjük szépen Nagy Gábor nagytiszteletű úr és a gyülekezet kedvességét, vendégszeretetét! Diákjaink rendkívül jól érezték magukat ezen a különleges istentiszteleten és utána a beszélgetéssel egybekötött teázáson!Olvass tovább

Kollégista diákjaink ebben a gyönyörűen felújított, belvárosi egyházközségben jártak. Köszünjük, hogy együtt dicsőíthettük istentiszteleti alkalmon az Urat a gyülekezet tagjaival!Olvass tovább

Tamás Gergely, a lenztelepi missziói gyülekezet lelkipásztora hirdette közöttünk Isten Igéjét precesen. A szülőkkel való kapcsolat fontosságára és az egymás iránti tisztelet komolyanvételére hívta fel diákjaink figyelmét a tízparancsolat tükrében fiatalos hangvétellel elgondolkoztató élet-példákon keresztül. A hétvégén több alkalommal az iskola zenekara színesítette a lelki alkalmakatat. Köszönjük a szolgálattevők munkáját,Olvass tovább

Iskolánkban régi hagyomány tanulóink gyülekezeteivel a kapcsolatok ápolása és mindig nagy öröm számunkra, amikor egy-egy osztályunk vagy diákcsoportunk szolgálhat istentiszteleten. Köszönjük a Túrkevei Református Gyülekezet meghívását. A 10-11. évfolyamos kollégista fiú diákjaink Móré Sándor nevelőtanár vezetésével vettek részt a vasárnap délelőtti alkalmon. A fiúknak nagyon sokat jelentett a szeretetteli fogadtatás,Olvass tovább

A 12.B osztály diákjai az elmúlt hétvégén egy kirándulással egybekötött kiszálláson vettek részt. Szombaton ellátogattunk a szarvasi arborétumba és a mini Magyarország makettparkba, ahol japán juharok, liliomfák, mamutfenyők és tündöklő kövek között barangolva kellemes túrában volt részünk. A rendkívül részletgazdag, speciális technológiával készült makettekből álló parkban hazánk, Erdély, Felvidék, KárpátaljaOlvass tovább