A Debreceni Területi Minősítő Versenyen diákunk, Halász Zsolt (11.B) ismét a dobogó legfelső fokán állhatott. Súlyemelésben 93 kg-t ért el, lökésben 113 kg-t, amely összetettben 206 kg-ot jelenett. Nagyon büszkék vagyunk rá, és szeretettel gratulálunk!Olvass tovább

Mányi Viktória (11.D) játéka az elmúlt hetekben többször is megörvendeztette tanárainkat és diákjainkat. Erik Satie és Claude Claude Debussy csodálatos darabjai lelassulásra indítottak bennünket advent felé közeledve. Köszönjük az érékes pillanatokat!Olvass tovább

A  XVII. ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLÁS KÉPZŐMŰVÉSZETI DIÁKTÁRLATON iskolánkbólBubán Anna 10/D osztályos diákunk „A Paradicsomkert fái-Életfa” című festményével különdíjban részesült.  Az országos képzőművészeti versenyen 48 iskola (ezek között több művészeti középiskola is részt vett) 150 diák több mint 200 alkotása közül az első három díj mellett 5 különdíjat osztottak ki az arraOlvass tovább

November 10-én folytatódott a szakköri sorozat. Ismét a Kisrefiből, a Kölcseyből és Bánkról jöttek el hozzánk. A kísérletek világába egy balesetvédelmi oktatás vezetett, amit Prill Éva tanárnő mondott el. Utána következtek a kísérletek Kuruczné Nagy Andrea tanárnő vezetésével. A fényjelenséggel, gázfejlődéssel, és színkavalkáddal járó reakciók önálló tanulói munkával valósultak meg. MindezOlvass tovább

Iskolánk biológia-földrajzszakos tanára, Uherkovich Zoltán a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottságának elismerését, a „Tehetséggondozásért” Érmet vehetette át a Magyar Tudomány Ünnepe debreceni nyitóünnepségén. Gratulálunk a kitüntetéshez és további sok áldást kívánunk a diákok között végzett munkájához! (Fotók: Derencsényi István)Olvass tovább

A Debreceni Református Kollégium Gimnázium fiú és lány röplabda csapatával idén is részt vett a Megyei Sportnapokon A lány csapat 12 iskola csapatával mérte össze tudását és ARANY érmet szerzett! Gratulálok, szép volt lányok!Olvass tovább

Asztalitenisz Diákolimpia Debrecen városi – megyei selejtező versenyén háron diákunk vett részt: Bisits Tamás 11.d Gáva László Máté 11.d Mocsár Bálint József 10. b B kategóriában V-VI korcsoport – egyéni versenyben Mocsár Bálint 2. helyezését ért el. Felkészítő tanáruk: Rozgonyi Zoltán Gratulálunk a versenyzőknek!Olvass tovább

2022. november 5-én szombaton rendezték meg Egerben az Ippon Shobu szakág idei Magyar Bajnokságát a Magyar Karate Szakszövetség szervezésében. Iskolánk kilencedikes diákja, Hegyessy Zsombor szabad küzdelemben az igen erős mezőnyben az előkelő harmadik helyezést szerezte meg. Szívből gratulálunk Zsombor teljesítményéhez. Felkészítője: Őri Krisztián Olvass tovább