A tanév utolsó napjaiban megrendezésre került az első Öregdiák Röplabda Találkozó iskolánkban Barabás Gyöngyi testnevelőtanár szervezésében. Öt lelkes csapat mérhette össze tudását. Jó hangulatban telt a játék örülve az egymással való találkozásnak a jól ismert pályán. Reméljük, hogy a kezdeményezésből hagyomány születik és sok korábbi refis diákot üdvözölhetünk még aOlvass tovább

Csizmadia Bodza Réka, 10. d osztályos tanulónk három versével jelent meg az Alföld folyóirat júniusi szépirodalmi rovatában.  Az 1954-ben alapított folyóirat az 1970-es években vált országos jelentőségű lappá. Az Alföld különböző szerkesztői korszakaiban állandó szándék volt, hogy a folyóirat tartósan nyitott maradjon minden megjelenő szellemi- és kulturális irányzat felé, a fiatalokOlvass tovább

Az Agóra Tudományos Élményközpont tavaly ősszel az NI Hungary Kft.-vel együttműködve, tizedik osztályos lányoknak hirdetett pályaorientációs lehetőséget, hogy népszerűsítse a műszaki karriert. Diákunk, Gulkai Viola (10.A) részt vett WATCH (Women at Tech) programon, és a múlt héten bemutatott projectmunkájukkal különdíjat szerzett csapatával. Szeretettel gratulálunk! Így számolt be élményeiről: “Szeretném bátorítaniOlvass tovább

Istentisztelettel zártuk a 2021-2022-es tanévet. Minden évben megérintő, ahogy négyszáz diákunk és tanári kar együtt több szólamban és kánonban dicséri az Urat az ősi zsoltárokkal és énekekkel. Ezúttal azonban nem csupán egymás életére kértünk áldást a nyári szünet előtti utolsó percekben, hanem kedves kollégánk, Kurgyis András lelkész, vallás- és énektanáréraOlvass tovább

A tanévet az egészséges életmód jegyében sokszínű programmal zártuk. Első nap a minden osztály a stadionnál kezdte a reggelt futással, amely jól megmozgatott tanárt és diákot egyaránt. A lelkes fiataljaink levezetésként beszélgetve visszasétáltak a gimnáziumba, ahol évfolyamonként különböző érdekes programok várták őket. Előadást hallhattak a Hortobágyi Nemzeti Park életéről ésOlvass tovább

Iskolánk fontosnak tartja az idegennyelv-oktatás színvonalának emelését, minél több tanuló számára a nyelvvizsga megszerzésének elősegítését. Ennek a programnak a részeként szervezünk 90 órás nyári intenzív angol és német nyelvtanfolyamot azoknak a tanulóknak, akik a következő tanévben középfokú vagy felsőfokú angol nyelvvizsgára vagy középfokú német nyelvvizsgára kívánnak jelentkezni.  A tanfolyam nyáriOlvass tovább

Bubán Anna Réka (9.D) a X. Ökumenikus Filmszemlén középiskolás korcsoportban az édesapjáról és egyben példaképéről, dr. Bubán Tamásról forgatott kisfilmjével 3. helyezést ért el. Szeretettel gratulálunk! A kisfilm a következő linken megtekinthető: https://www.okudiakfilm.hu/index.php?pageid=filmek2022Olvass tovább

Régi hagyomány, hogy május utolsó vasárnapján tanári karunk és diákságunk ellátogat a Nagytemplomi Gyülekezetbe. Fehér Norbert vezető vallástanár hirdette Isten Igéjét az imádság fontosságáról, annak mikéntjéről a Római levél szavai alapján (Róm 8:26). Diákjaink is rész vettek a szolgálatban igeolvasással, imádsággal, egy lélekemelő F. Schubert zongoradarabbal és egy csodálatos, hálaadóOlvass tovább