Halász Zsolt bronzérmet szerzett az ifjúsági 102 kilogrammos súlycsoportban, a Nyíregyházán megrendezett serdülő és ifjúsági súlyemelő országos versenyen. Szakításban 87 kilogrammot teljesített, míg lökésben a 110 kilogrammot emelte a feje felé. Zsoltit az a meglepetés érte, hogy az édesanyja adhatta át neki az érmet. Szeretettel gratulálunk a szép eredményhez!Olvass tovább

Mivel az emléknap ebben az évben hétvégre esik, mi tanítási időben emlékeztünk meg róla Németh Marietta (12.B) által csodálatosan megszólaló népdalokat hallgatva. Az ő előadásával kezdetét vette ebben a tanévben is, a tanulóink körében méltán népszerű, Kurgyis András tanár úr által szervezett “zeneszó a folyosókon” programsorozat. Minden csütörtökön a nagyszünetbenOlvass tovább

Az idei tanévben is megrendeztük az őszi RAB-ot, azaz a Refis Amatőr Bajnokságot. Kilenc fiú és három lány csapat mérte össze tudását és elszántságát a „ketrecben” szeptember 23-án, szombaton. A kicsit zordabb időjárás sem vette el a játékosok és a szurkolók kedvét, lelkesedését. Végül eső nélkül úsztuk meg a napot.Olvass tovább

Hegyes József iskolánk 12. B osztályos tanulója az elmúlt hétvégén Szerencsen vett részt Shotokan karate országos felkészülési versenyen. A sok gyakorlásnak meg lett az eredménye, diákunk öt éremmel tért haza. Egyéni és csapat kategóriákban is képviselte iskolánkat és egyesületünket. Küzdelemben és formagyakorlatban is szép teljesítményt nyújtott a saját és magasabbOlvass tovább

Augusztus utolsó hetében röplabda táborban vehetett részt 23 diákunk a Tokaj Tutajos Beach kempingjében, ahol a két  strandröplabda pálya  és a szép környezet alkalmas volt a jövő évre való felkészülésre. Délelőtt fizikai képességfejlesztéssel töltöttünk  két órát, délután pedig labdás technikai edzés volt. Sportolóink nagyon motiváltan dolgoztak. Leggyakoribb mondatok “holnap jobbanOlvass tovább

Tóth Miklós 10.A osztályos tanuló ifjúsági kategóriában bejutott az idei Cívis Bowling Kupa döntéjőbe Tiszaújvárosban, ahonnan a győztesnek járó kupát is elhozta. Szeretettel gratulálunk diákunknak!Olvass tovább

A tanév utolsó napjaiban megrendezésre került az első Öregdiák Röplabda Találkozó iskolánkban Barabás Gyöngyi testnevelőtanár szervezésében. Öt lelkes csapat mérhette össze tudását. Jó hangulatban telt a játék örülve az egymással való találkozásnak a jól ismert pályán. Reméljük, hogy a kezdeményezésből hagyomány születik és sok korábbi refis diákot üdvözölhetünk még aOlvass tovább

Istentisztelettel zártuk a 2021-2022-es tanévet. Minden évben megérintő, ahogy négyszáz diákunk és tanári kar együtt több szólamban és kánonban dicséri az Urat az ősi zsoltárokkal és énekekkel. Ezúttal azonban nem csupán egymás életére kértünk áldást a nyári szünet előtti utolsó percekben, hanem kedves kollégánk, Kurgyis András lelkész, vallás- és énektanáréraOlvass tovább

A tanévet az egészséges életmód jegyében sokszínű programmal zártuk. Első nap a minden osztály a stadionnál kezdte a reggelt futással, amely jól megmozgatott tanárt és diákot egyaránt. A lelkes fiataljaink levezetésként beszélgetve visszasétáltak a gimnáziumba, ahol évfolyamonként különböző érdekes programok várták őket. Előadást hallhattak a Hortobágyi Nemzeti Park életéről ésOlvass tovább