Tanévnyitó istentiszteletünk perselypénzét egy szatmárnémeti kisfiú gyógykezelésére ajánlottuk fel. Barna Tamás a Szatmárnémet Református Kollégium 3. osztályos tanulója, akiről a nyáron állapították meg, hogy hosszú ideig tartó gyógykezelést igénylő súlyos betegsége van. Sikerült felvenni a kapcsolatot az édesanyával, aki a napokban személyesen vette át a gyűjtés eredményét, kereken 136 ezer forintot. Elmondta, hogy Tamást a debreceni Klinikán kezelik, eredményei javultak, de legalább félévig nem mehet közösségbe. Meghatódottan vette át az adományt, és kérte, hogy tolmácsoljuk a Gimnázium tanárainak, tanulóinak és minden adakozónak a család köszönetét. Megígérte, hogy ha az orvosok engedélyezik, Tamással együtt szívesen eljönnek egy oratóriumi istentiszteletre. Iskolánk vezetése nevében én is köszönöm az adományokat, és kérem, hogy hordozzuk imádságainkban Tamást és családját!
Győri József igazgató