Három év után újra a Bükk-hegység legszebb tájait látogattuk meg a 10. évfolyam biológia-kémia tagozatos diákjaival. A terepgyakorlat célja az volt, hogy bővítsük a tanulók  növénytani és társulástani ismereteit. Az Eger-Miskolc műút legmagasabb pontjánál (Bánya-hegy) szálltunk ki, majd a Három-kő (904 m) felé vettük utunkat. A természet “késése” miatt többTovább…

A végéhez érkezett a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola és a DRK Általános Iskola diákjainak tartott Természet Kuckó sorozat. A nyolc szakkör záró alkalmát a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjében tartottuk, ahol a diákok növénytani és társulástani ismereteit bővíthettük. A csoporttal tartott Juhász M. Tünde tanárnő is, aki értékes információkkal egészítette kiTovább…

Rendhagyó módon, tavasszal rendezte meg az Apáczai Csere János Elméleti Líceum a 23. Xantus János Környezetismereti Vetélkedőt a Bükk-erdőben, a Szénégető-tetőn. 30 csapat nevezett a versenyre Kolozsvár és környéke neves iskoláiból. Profi tájfutó térképen 15 feladatpontba kellett eljutni a csapatoknak 120 perc alatt, 600 méter körüli tengerszintfeletti magasságban. A földrajzi,Tovább…

A XXV. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyen két diákunk képviselte gimnáziumunkat. Hegyes József (11.B) 3. és Nagy Imre Ádám (10.B) 6. helyezést ért el. Gratulálunk a szép ereményekhez!Tovább…

A Református Középiskolák XXIII. Országos Kémiaversenyén vettünk részt előző hétvégén, Kiskunhalason két tanulóval. A versenynek elméleti, számításos és gyakorlati része is volt. A pénteki napon ellátogattunk a Kiskunhalasi Szennyvíztisztító Telepre, így minden évfolyam feladatsora tartalmazott egy, a víztisztítással kapcsolatos feladatot is. Pluhár Anna 11. D osztályos tanuló negyedik, Petróczi AnnaTovább…

NAGY IMRE ÁDÁM (10.B) bejutott a Curie Matematika Emlékverseny országos döntőjébe és a Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny 2. fordulójába! Felkészítő tanára: Bíróné Kabály Enikő és Branda Tamás Szeretettel gratulálunk a szép eredményekhez és további sok sikert kívánunk!Tovább…

A Kaposvári Egyetem által szervezett országos verseny első fordulóján 16 diákunk indult. Nagy örömünkre mindannyian bejutottak a 2. fordulóba, ahol évfolyamonként a legjobb 70-80 versenyző mérhette össze tudását korosztályának megfelelően. Sőt heten közülük a legjobb a tíz között végeztek kategóriájukban. A legjobb eredményt PLUHÁR ANNA érte el, aki megnyerte aTovább…

Máricus első napjaiban került sor a Természetkuckó szakkör mikroszkópos gyakorlatára. A 7-8. osztályos diákok megismerték a mikroszkóp részeit, működését, beállítását, majd szövettani preparátumokat készítettek. A burgonya gumójának keményítőszemcséi, a muskátli mirigyszőrei, a babnövény szárának keresztmetszete mindenkit lenyűgözött. Legközelebb április 7-én találkozhatunk, a matematikai szabadulószoba programján. Erre is mindekit szeretettel várunk!Tovább…