Szeptember 28-án reggel 630-kor már a csapat nagy része a Nagyállomás előtt ücsörgött, pedig csak 654-kor indult a vonatunk Tokajba. Egy szűk óra múlva mind a 26 fő leszállt a Kopasz-hegy alatti vonatállomáson. Felemás érzésekkel indultunk útnak, mivel esőt is előre jeleztek a meteorológusok. Amúgy meg ott volt az esőszag a levegőben és végig kísért az úton.
Szőlősorok mellett vitt utunk, seregélyeket riasztottak 10 percenként, hajtóvadászathoz hasonló volt a sorozatos lövések miatt a helyzet. Ettől függetlenül haladtunk előre. Annyira nem siettünk, hogy a táj szépségét figyelmen kívül hagyjuk és a hely élővilágát szemügyre ne vegyük. Az erdő összetétele vegyes volt: a hegy lábánál még csak bokros, ligetes volt kökénnyel és csipkebogyóval, majd a hárs, juhar, kőris kezdett dominanciába, de megjelent az erdei fenyő és a tölgy is. Vaddisznót nem láttunk, de őzet és szajkót igen.
Csapatunk elég jó iramban haladt, észak felé kémleltük a tájat és a sípályánál a Zemplén legtávolabbi vonulatait fedeztük fel. Egy utolsó sprint és a TV-toronynál találtuk magunkat. Itt még egy szendvicset elfogyasztva kémleltük a nyugati látóhatárt.
Negyedórás pihenő után folytattuk utunkat lefelé Tarcal irányába, először műúton, majd erdei úton haladtunk lefelé. Fél órán belül már az erdőt is magunk mögött hagytuk és a tarcali szőlősön át haladtunk a Tarcali bányató és az Áldó Krisztus szobor felé. Útközben vadon hagyott szőlőt, vadalmát, kökényt és diót is kóstoltunk. Lent a faluban friss vizet öntöttünk kulacsainkba és a Kopasz-hegyet ÉNY-i irányból támadtuk meg. A lösz mélyutak labirintusa lenyűgöző volt a szőlőparcellák között. Újra elértük az erdőt, majd a műútra rátérve már a délelőtti útvonalon haladtunk egy ideig. Most nem mentünk fel a TV-toronyig, hanem a sípályát alacsonyabban átszelve értünk ki a tokaji oldalra. A gerincen végig haladva letértünk balra és a temető felől közelítettük meg Tokaj központját. Útközben kétszer ijesztett ránk az eső, de végül szárazon megúsztuk a túrát. A központban egy-két percre álltunk be az eresz alá, hogy esőkabátot vegyünk elő megint, de mindez a készülődés is hasztalan volt: az eső nem akart eleredni. A vonatállomásig unalmasabb kövezett városi útszakaszon haladtunk. Az állomáson jólesően pihentünk meg és falatoztunk a vonat érkezéséig. Felszálláskor záporesőben volt részünk, de kit érdekelt az eső így a vonatra kapaszkodás közben. Páran nyomban elszenderedtek a közel 19 km gyaloglás után, de mindez jóleső érzéssel töltött el mindannyiunkat.
Hálásak vagyunk Istennek, hogy ilyen nagy a kegyelme, amelyet lépten, nyomon megérezhettünk túránk alatt is a gyönyörű tájban gyönyörködve. A beszélgetések és jóízű nevetések is arról árulkodtak, hogy jó együtt a természetben járni, kelni.
Katona Péter földrajz szakos és nevelőtanár