2019. október 05.

            A mögöttünk levő hét szombatján, kiváló időjárás mellett sikerült megrendeznünk a Református Középiskolák XVII. Nemzetközi Atlétika Találkozóját. Ezen a versenyen is számos régi kollégával és versenyzővel találkozhattunk. Sajnos az idei évben a svájci testvériskolánk diákjai hamarabb utaztak haza, ezért nem tudtak részt venni a versenyen. Örülünk ellenben a Nagyenyedi Református Kollégium diákjainak és tanárainak, akik idén újra bekapcsolódtak a küzdelmekbe. Az ország területéről is számos református intézmény képviseltette magát.

            Az egyes versenyszámokban nagyon kiélezett küzdelmek voltak, volt ahol egyetlen centiméter vagy századmásodpercek döntöttek a bajnoki címekről, dobogós helyezésekről. Minden diákot és felkészítőt megillet a dicséret és tisztelet. Iskolánk diákjai is szépen szerepeltek. Az egyéni elismerések mellett, a csapatversenyben is jól teljesítettünk.

Az idei tanévben sikerült először megnyernünk az iskolák közötti csapatversenyt.

Mellékeltünk pár képet is, amelyek a verseny közben készültek. 

            Köszönjük a Hajdú-Bihar Megyei Atlétika Szövetségnek, iskolánk tanárainak, kollégáinknak és diákjainknak a verseny lebonyolításában nyújtott segítséget.

            Reméljük jövőre is sikerül megrendezünk a versenyt és újra találkozhatunk az atlétika kedvelőivel. Köszönjük a részvételt, szurkolást mindenkinek.