Meghívó felvételi nyílt napra

2019. október 25.

Iskolánk 2019. október 25-én rendezi első felvételi nyílt napját az általános iskolák 8. osztályos tanulói számára. A tavalyi évhez hasonlóan délelőtt óralátogatásokra adunk lehetőséget. Ezek után javasoljuk a Gimnázium Gyűjteményeinek, illetve a Diákotthonnak (az  internátusoknak)  a megtekintését. A természettudományok iránt érdeklődők számára érdekes biológiai és kémiai kísérleteket mutatunk be. Délután 14.30-től a tetőtéri nagy előadóteremben általános tájékoztatót tartunk az iskola kínálatáról és a felvételi menetéről.

Az alábbiakban kétféle letölthető formában közöljük a nyílt nap részletes programját, valamint a látogatható órák listáját, az osztály és a szaktanár megjelölésével. Az egyes órákat látogató tanulók száma korlátozott, a terem befogadóképességétől függ. Javasoljuk, hogy akik tehetik, érkezzenek meg 9 óra 30 percre, mert az érkezés sorrendjében történik a regisztráció!  Lehetőség van emailban is a tanórákra regisztrálni, így biztosabb, hogy a kiválasztott óra névsorában van még szabad hely.  Kérjük, hogy a refi@drkg.hu email címre szíveskedjenek a tanuló nevét, lakóhelyét, valamint óránként a kiválasztott tárgyat és a szaktanár nevét elküldeni.

Nagy szeretettel várjuk a 8. osztályos tanulókat és szüleiket!