Február 21-22-én immár 22. alkalommal rendezte meg a miskolci Földes Ferenc Gimnázium az Árokszállásy Zoltán Országos Biológia-környezetvédelmi Verseny döntőjét. Az első fordulóból (amelyen közel 800 diák indult) a mezőny 10 %-a került a döntőbe. Itt egy 120 pontos teszt, egy 20 pontos fajismereti feladat és egy 60 pontos szóbeli várt a tanulókra. Iskolánkból Nagy Mihály (10.b), Kocsis Balázs Sándor (10.b) és Kocsis Janka Ilona (12.b) jutott a döntőbe.
Nagy Mihály a 4. legjobb írásbeli után maximális szóbeli eredménnyel a végső sorrendet tekintve is a 4. helyen végzett a legnagyobb létszámú II. kategóriában. Itt szintén kiválóan szerepelt Kocsis Balázs, aki 13. lett. Janka (aki már harmadik alkalommal jutott a döntőbe) egy jó írásbeli után a szóbelin kicsit gyengébben teljesített, de az OKTV döntő szintű III. kategória mezőnyében így is a 16. helyen végzett. A verseny színvonalát idén is több diákolimpikon emelte.
Az ország OKTV utáni legszínvonalasabb biológia versenyén elért eredményekért szívből gratulálunk a tanulóinknak, különösen Misinek a 4. helyezésért!