Komoly fiatalok várakoznak feketébe öltözve, szemük sarkában játszi mosoly, tekintetükben büszkeség. A végzős refisek, akik arra várnak, hogy elhangozzék a nevük, és osztályfőnökük a bocskai-öltöny mellére tűzze a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának színét viselő zöld kis szalagot, az évszámmal és az iskola monogramjával: DRKG 2020. Kinek három, kinek négy év áll a háta mögött, sok élmény, barátság és persze a megszerzett tudás. Érzik, hogy ettől a pillanattól kezdve ők már lassanként búcsúzkodni kezdenek iskolájuktól. Rajtuk a jel: ők a maturandusok, érettségire készülő felelősségteljes fiatalok.
Idén minden kicsit más, mint korábban. A diákok nem a Nagytemplom ősi falai között állnak évfolyamtársaikkal, és nem is együtt kapják szalagjaikat, hanem az egyik osztály az internátus imatermében, a Kálvin teremben, a másik kettő pedig külön időpontokban egy héttel később a Kollégium Dísztermében. Nem kísérik őket büszke szülői és rokoni tekintetek, csak a gimnázium vezetősége, néhány tanár és nevelő mosolya a maszkok mögül, biztonságos távolságból.
A zártkörű szertartáson még sincsenek magukra hagyva. Az igazgatónő és az osztályfőnökök bátorító szavai most különös jelentőséggel bírnak, hiszen az élettapasztalatokból és a Szentírásból merített jótanácsok ezen a keserédes ünnepen különös útravalóvá válnak. Nincsenek itt más osztályokból diáktársak, nincs kinek komolyabb műsort adni, báli nyitótáncot járni. A maszkok között távolság, mögöttük önfegyelem. Az ünnepélyes csoda mégis megtörténik. Nem a megszokott, hetykén diadalmas örvendezés zaja hallatszik. Diák, tanár és nevelő lélekben szorosan összekapcsolódik, együtt emlékezik és hálát ad Istennek az alma materben eltöltött évekért, megszerzett tudásért, meghitt beszélgetésekért, közösen megélt pillanatokért, amelyek az utolsó refis tanévben és a nagybetűs életben folytatódnak majd tovább.
(BCSM)
