A járványhelyzet, a bezártság, a találkozások hiánya, az állandó bizonytalanság és aggódás mindenkit megviselt az elmúlt hónapokban még akkor is, ha nem kellett búcsúznia szeretteitől. Közel fél évet töltöttek digitális oktatásban diákjaink kiszakítva a megszokott életritmusból. Veszteségeik vannak. Kinek kisebb, kinek megrázóbb, mélyebb és még sokáig fájó. A visszatérés az iskolába szintén sok érzelmet kavart a tizenévesek lelkében. A legtöbben hetek óta visszafelé számlálták a napokat a találkozásig, mások azonban aggódtak, hogy hogyan állnak helyt a közösségben, a tanítási órákon oly sok egyedül, a számítógép előtt töltött nap után.
A hétfői napot a visszatérés megünneplésének és az elmúlt hónapok feldolgozásának szenteltük. Tanulóinkat egy szem csokoládé és egy igéskártya várta a padjukon, jelezve, hogy az iskola vezetősége és tanári kara már nagyon várta a találkozást. A nap első felében az osztályfőnöeikkel beszélgettek tizenéveseink játékos, elgondolkodtató feladatok segítségével, majd közös istentiszteleten vettek részt tanáraikkal együtt a Nagytemplomban. Az örvendezés és a remény hangjai az énekekben is felcsendültek, különösen, hogy végre újra összeállhatott az iskola diákjaiból álló zenekar. Az igehirdetés által közösen elgondolkodhattunk az egymással és Istennel való közöségünk fontosságáról, annak áldás voltáról, majd igazgatónő szavai döbbenhettek rá minket, hogy mi mindenért lehetünk hálásak a jelenben.
A későbbiek során is a lelkieké volt a főszerep az iskolában megrendezett imaséta által. A veszteségek, háladás és reménység állomásain idézetek, képek, zenék és feladatok segítettek szembenézni a fájdalmakkal és tudatosítani a jó élményeket. Veszteségeiket kövekre írhatták fiataljaink, amelyeket szimbolikusan átadtak Krisztusnak. Közös „hálaadás-befőtt” készült egy hatalmas üvegben az örömökből és áldásokból, illetve több oldalnyi Istennek szóló közösen megírt üzenet, amelyet akár a refisek zsoltárának is nevezhetnénk. A reménység virágai pedig arra emlékeztettek, hogy mindig van tovább, hiszen nem vagyunk magunkra hagyva a nehézségek között sem.
A diákjaink arcán tükröződő mély érzelmek jelezték, hogy sokat jelentett nekik ez lelki találkozás egymással és Istennel egy emberpróbáló időszak végén. Reméljük, hogy könnyebben vágnak neki újra a jelenléti oktatás kihívásainak is.
(BCSM)
