A reménység kincsei

Az elmúlt napokban lelki kincskeresésbe kezdett diákságunk a félévkezdő hitmélyítő csendesnapokon Horsai Ede, a DRHE egyetemi lelkésze, gimnáziumunk egykori vallástanárának vezetésével. Közösen gondolkodhattunk el arról, hogy kik vagyunk, merre tart az életünk, mihez kezdünk, amikor nyomorultnak érezzük magunkat, vagy épp szégyelljük hitünket és nehezen boldogulunk kétségeinkkel, csalódásainkkal? Megvizsgáltuk, hogy miben, vagy inkább kiben reménykedhetünk napjaink kihívásai közepette, mivel bátorít bennünket Isten, amikor félünk és nehéz a szívünk.

Csütörtökön és pénteken reggel a Nagytemplomban gyűltünk össze. A zenekar vezetésével fiatalos dalokkal hangolódtunk a lelki üzenetre, míg a hétvégén az Oratóriumban már az orgona hangjai segítettek elcsendesedni. Vasárnap délelőtt két év után először úrvacsorás istentiszteletre gyűlhetett össze ifjúságunk és tanári karunk, így is megélve a közösséget és a Krisztushoz tartozást.

Köszönjük előadónknak az elgondolkodtató, reményt adó lelki útravalót, továbbá zenész, technikus, fotós és egyéb segítő diákjainknak a szolgálatot!

(BCSM)