Kirándultak a szobafőnökök

Március utolsó vasárnapján a kollégium szobafőnökei egy tartalmas kiránduláson vehettek részt a Rákóczi Szövetség támogatásával.

A nap első felében Sátoraljaújhelyen részt vettünk a sportkomplexum megnyitóján, ahol egy vetélkedőt követően többen nyereménycsomagokkal gazdagodtak (a főnyereményt is elhoztuk). Ebédet követően a
kalandparkban boboztak a fiatalok. Mivel épp ezen a napon született II. Rákóczi Ferenc, ezért meglátogattuk a néhány kilométerre, Borsiban lévő szülőkastélyát is, a nagyon gazdag kiállítás Rákóczi három születése
címmel kalauzolt bennünket végig a fejedelem életútján.

(Nagy Imre internátus igazgató)