Egészségnapok eseményeiről

A tanévet az egészséges életmód jegyében sokszínű programmal zártuk. Első nap a minden osztály a stadionnál kezdte a reggelt futással, amely jól megmozgatott tanárt és diákot egyaránt. A lelkes fiataljaink levezetésként beszélgetve visszasétáltak a gimnáziumba, ahol évfolyamonként különböző érdekes programok várták őket. Előadást hallhattak a Hortobágyi Nemzeti Park életéről és a fényszennyezésről, továbbá “Debrecen rejtett kincseiről”, majd egy megható filmet nézhettek meg az elefántok életéről. Legnagyobb sikere a segítőkutyáknak volt, akik kedves szelidségükkel és okosságukkal meghódították a tizenévesek szívét. Szép kiegészítést jelentett az ásványvásár a folyosón a ragyogó ékszerekkel és csodálatos, ritka kövekkel.

Másnap egy sokszínű feladatokból álló akadálypályán mérték össze osztályaink ügyességüket. Sok más feladat mellett, a hagyományőrzés jegyében kukoricát morzsoltak, illatokat azonosítottak, montázsokat készítettek és természetesen nem maradhattak el az erőnléti és logikai feladatok sem. A nap végén közös country táncra gyűltünk össze az iskolaudvaron, majd az eredményhirdetés keretében minden osztály egy nagy láda gyümölcsben részesült, amelyet percek alatt el is fogyasztottak éhes tizenéveseink. A versenyt a 10.A osztály nyerte, akiknek ezúton is gratulálunk!

Köszönjük Barabás Gyöngyi vezetésével a testnevelés munkaközösség szervezését, a sok lelkes kolléga munkáját a két nap során, és azt különösen, hogy régi kedves diákjaink immár mint segítők részt vettek az egyes feladatok lebonyolításában!

A második nap képei

no images were found