Az évnyitóról

A Református Kollégium Gimnáziuma a nyári szünet utolsó napján megnyitotta a 2022/23-as tanévet a Nagytemplomban. A történelem és az energiaellátás bizonytalanságai közepette öröm volt maszk nélkül megtölteni a megszokott történelmi helyszín padsorait. Berényiné Csinády Melinda iskolalelkész a 42. zsoltár forrásvizet idéző verseiről szóló igehirdetésében az éltető víz bibliai előfordulásait felsorolva vezette Krisztus, vagyis az élő víz felé a gyülekezetté vált diákok, tanárok és szülők szívét.

Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett igazgató köszöntő beszédében is utalt aszályos nyarunkra. A változások és újdonságot ismertetése után Illés próféta sareptai özvegyhez szóló szavait idézte: „a lisztes fazék nem ürül ki és az olajos korsó nem fogy ki addig, amíg Úr esőt nem bocsát a földre.” Az anyagi gondok ellenére a személyi feltételek kedvezőek és reményt keltőek. Bár emelkedik az étkezés díja, és kevesebb hétvégén maradhatnak a tanulók az internátusban, de a 483. tanévét kezdő gimnázium létszáma 412-re emelkedett, a bentlakók száma elérte a lehető legmagasabbat, és fiatal pályakezdő tanárokkal bővült a tantestület Patócs Dóra és Zsemberi Zsombor személyében.

Két véglegesített tanár tett ünnepélyes fogadalmat: Branda Tamás és Gacsályiné Fodor Boglárka esküjét Püski Lajos egyházkerületi főjegyzőt „vette ki”. A hagyomány szerint most tettek fogadalmat a tizedikes tanulók is, akiket ezzel polgárává fogadott a Kollégium.

Az első szeptemberi hét az év eleji teendőkkel és csendesnappal folytatódik, hogy jövő hétfőtől kezdődhessen a komoly munka.

Kovács Gergely