A reformáció eseményeire emlékeztünk

Ilyenkor október végén talán még különlegesebb és megérintőbb érzés végigsétálni a Kollégium folyosóin, felmenni az Oratóriumba vagy leülni a Nagytemplom mögött az Emlékkertben és rácsodálkozni a gályarabok emlékoszlopára. Minden évben megállunk ilyenkor tanárok és diákok, hogy emlékezzünk. Őrizzük azt a lelki és szellemi örökséget, amelyet reformátor elődeink hagytak ránk.

Idén vezető vallástanárunk, Fehér Norbert néhány diák segítségével az egykori holland de Ruijter admirális életmentő tette fényében, a “hit harcának” gyönyörűséges nehézéségére és a kitartás fonosságára hívta fel a figyelmünket napjaink én- és élményközpontú világában. Ezután iskolánk vezetősége és ifjúságunk zsoltáréneklés mellett elhelyezte az emlékezés koszorúját az egykori hitvallók emlékoszlopánál. Életük és sorsuk ma is beszédes üzenet számunkra.

(BCSM)