Kiszálláson jártak végzőseink

Mátészalkára szervezett kiszállást iskolánk 12. D osztálya, mivel a tanulók között többen is lelki otthonuknak tartják az ottani egyházközséget. Február 19-én, vasárnap a Kertvárosi Református Gyülekezetben szolgáltak, ahol Nagy György nagytiszteletű úr és a gyülekezet sok szeretettel fogadták őket. Majd a Kossuth téri templomba látogattak el, ahol Becsei Miklós nagytiszteletű úr fogadta őket.

Az igei szolgálat és műsor után városnézésre indult a kis csapat. Meglátogatták a Képes Kávéházat, a Zukor Adolf Filmszínházat, a Tony Curtis Kávézót és Emlékszobát (vagy Szalkai-Schwartz házat), valamint a Szatmári Múzeumot.

Köszönjük szépen a meghívást és a nagyon kedves fogadtatást, a sok szép élményt!

(Kádár Anna Orsolya 12.D)