Tapasztalatszerzés az angol versenyen

Az Euroexam nyelvvizsgaközpont és a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma közös szervezésében került megrendezésre az debreceni egyházi iskolákra kiterjedő, próbanyelvvizsga jellegű verseny, angol nyelv B1 junior, B1 és B2, valamint német nyelv B1 és B2 kategóriákban. Az első februári írásbeli fordulóból iskolánk két tanulója is továbbjutott a szóbeli döntőbe, ahol mindketten IV. helyezést értek el kategóriájukban.

Surmann Rebeka (9.D), angol nyelv, B2. szint Felkészítő tanára: Aryné Kállai Orsolya, Oláh-Bartha Eszter

Korda Kata (11.D), német nyelv, B2. szint Felkészítő tanára: Kovács Anita

A verseny során nem csak tudásukat vethették össze más iskolák tanulóival, hanem tapasztalatot is szerezhettek az Euroexam nyelvvizsga lefolyásáról, építő kritikát, jó szót hallhattak a nyelvvizsgaközpont jelenlévő képviselőitől, valamint a zsűri tagjaitól.

Az élményeikről a következő módon számoltak be:

,,Tapasztalatszerzés céljából jelentkeztem a versenyre, hiszen egy valódi nyelvvizsgaszituációban mérhettük fel tudásunkat. Úgy gondolom, hogy mind a ketten kihoztuk magunkból a legtöbbet, és ez egy remek alkalom volt arra, hogy tényleges helyzetben készülhessünk fel a vizsgára.’’ (Korda Kata, 11.D)

,,Hasznos és jó élmény volt jelentkezni erre a versenyre, végezetül mindenképpen tapasztalatot és megerősítést szereztem, jó visszajelzés volt számomra az erősségeimről, illetve a gyengeségeimről. Mindketten jól teljesítettünk, és büszkék vagyunk az eredményeinkre, mindenképpen magabiztosak lehetünk a tudásunkban.’’ (Surmann Rebeka, 9.D)