Jézus szenvedésére emlékeztünk

Mindenki örömmel teli lelkesedéssel várta a szünet előtt tanítás utolsó perceit, de ezúttal lelki megtorpanásra késztető passiós istentisztelettel zártuk a délelőttöt. Vezető vallástanárunk, Fehér Norbert az áldozatvállalás felelősségére, a világot és életeket átalakító voltára, illetve magányos voltára hívta fel tanáraink és diákjaink figyelmét Jézus szenvedésének tükrében Márk evangéliumának gondolatai alapján. Üzenetének súlyát még megrázóbbá tette a vallás fakultációs, tizenegyedikes diákjaink passiójátéka, amelybe a gyülekezet refrénszerű énekléssel bekapcsolódott, sőt lelkileg is bevonódott. A csönd az alkalom végén beszédesen miutatta meg, hogy milyen mélyen megérintődött a hallgatóság a hangok, szimbólumok és igei gondolatok összjátékában.

Köszönjük ezt a különleges élményt minden közreműködőnek!