A 10.B osztállyal indultunk osztálykirándulásra vasárnap, a kora reggeli órákban. Utunk első állomáshelye Nagyvárad volt, ahol meglátogattuk az Ady Endre Emlékmúzeumot, meghallgattuk Ady életének nagyváradi eseményeit és rövid életrajzát, majd sétáltunk egyet a történelmi múltú városban. Autóbuszos utazásunk következő megállóhelye Körösfő volt. Itt megcsodáltuk a négy fiatornyas református templomot, és a helyi tiszteletes, Károly Károly bemutatta annak történelmét és gyönyörű belső terét, a fakazettás mennyezetet és a kalotaszegi írásos varrottasokat. Ezután a Vasvári Pál Kopjafánál tartottunk rövid megemlékezést. Késő délután érkeztünk szállásunkra, a Torockó mellett elhelyezkedő kempingbe, ahol elhelyeztük csomagjainkat, és belátogattunk a falu központjába. Az este játékkal, beszélgetésekkel telt.
Másnap délelőtt, a torockószentgyörgyi várromhoz szerveztünk egy gyalogtúrát. Majd délben bebuszoztunk Kolozsvár belvárosába, ahol a Kolozsvári Református Kollégium 10-es és 8-os tanulóival együtt emlékeztünk meg a Nemzeti összetartozás napjáról. Osztályom kis műsorral készült, amit többek között Petróczi Anna csodálatos zongorajátéka tett feledhetetlenné. Rövid vendéglátást követően a kolozsvári városnézés során, a Házsongárdi temetőben csendülhetett fel a Székely himnusz: “Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” Voltak olyan kolozsvári fiatalok, akik idegenvezetést tartottak nekünk a szabadprogram során. Második este, bár mozgalmas nap után voltunk, némelyek hajnalig fent maradtak, mert szerették volna megnézni a kettős napfelkeltét, ami a hely egyik nevezetessége.
Harmadnap a tordai sóbányához látogattunk el. Itt is magyar nyelvű idegenvezetéssel tekinthettük meg a történelmi múltú erdélyi tárnákat. Utunk utolsó megállóhelye a Királyhágó volt, ami a Partium és Erdély közötti festői szépségű hágó. Kissé fáradtan, de élményekkel telve érkezhettünk vissza a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programja által támogatott kirándulásunkról Debrecen főterére.
Kuruczné Nagy Andrea, osztályfőnök