Megtartottuk első jótékonysági estünket

Régóta vágytunk már arra, hogy ne csupán az online térben számoljunk be tehetséges diákjaink szárnypróbálgatásairól, hanem valóságosan is bemutathassák tudásukat a szülők és egykori refis diákok előtt. Erre nyílt most lehetőség az első Jótékonysági Estünk keretében az Egyetemi Templomban. Egy rendkívül gazdag programot láthatunk, hiszen az alkalom bővelkedett zenében, versben és más művészetekben.

Az estet dr. Fekete Károly püspök nyitotta meg, beszédet mondott dr. Fehérné Dobos Henriett, a  Szülői Tanács Elnöke és dr. Sipos Ferenc, a Jogtudományi Egyetem adjunktusa, egykori refis diák, aki később nevelőtanárként, napjainkban pedig szülőként van jelen közöttünk.

Antonio Vivald,  John Stanley,  Georg Philipp Telemann darabjai mellett Frédéric Chopin egyik műve is felcsendült tehetséges zenészeink által. A Kántus többek között Gárdonyi Zoltán ének feldolgozásaiból válogatott. 

A Hajdú Néptánc Együttesben táncoló diákjaink egy kalotaszegi csokorral kedveskedtek a megjelenteknek.

Korda Kata (12.D) és Csizmadia Bodza Réka (12.D) saját irodalmi műveiket adták elő, az utóbbiak az Alföld című folyóiratban is megjelentek korábban. A verseket Ferenczy Regő (12.D) és Győri Zsófia (12.D) munkái illusztrálták.

Az Önképzőkör tagjai pedig az egykori refis diák, Horváth Barnabás Dávid, Árkádiában éltem én is című színdarabját adták elő megidézve Csokonai emlékét. Az előtérben tehetséges tizenéveseink képzőművészeti és fotókiállítása volt megtekinthető.

Az előadás után nagyszerű volt látni, ahogy az egykori és mai diákok, tanárok, és szülők örültek a találkozás lehetőségének, és még hosszan beszélgettek, nevettek élvezve a különleges estét. A jótékonysági est teljes bevételét a diákok életterének fejlesztésére és közösségi életére fordítjuk. Reméljük, azt az első alkalmat sok követi még, és hagyománnyá válik iskolánk életében.

(BCSM)