Két nap az egészség és sport jegyében

Több éves hagyományunkhoz híven a tanév végén két, programokban gazdag napot tartottunk, amelyeken a testi-lelki egészségmegőrzése és a mozgásé volt a főszerep. Legfiatalabb diákjaink a levegőminőség fontosságáról hallhattak előadást, míg az idősebbek a Kossuth utcai Gyülekezet vendégei voltak, ahol a lelkészházaspár, Tóth Tamás és Tóth-Mihala Veronika előadását hallgathatták meg az elcsendesedés és a lelki béke megtalálásának jelentőségéről. Természetesen nem maradhatott el a festményekkel díszített Verestemplom története sem, hiszen a fehér templomfalakhoz szokott ifjúságunk érdeklődéssel bogarászta a szekkók szimbólumait. Az előadások után „A nemzet aranyai” című film az Apolló Moziban különösen nagy élményt jelentett, hiszen a futball EB idején a csapatjátékok különösen nagy érdeklődésre számíthatnak.

A labdákról másnap sem kellett lemondani, mivel a frissítő, nagyerdei reggeli futás után az osztályok kiütő bajnokságon mérhették össze tudásukat, gyorsaságukat. Pihenésként karate bemutatót tartottak az iskolánk Európa Bajnokságot, és egyéb színvonalas versenyeket megjárt versenyzői. Az utolsó megmérettetést egy iskolaismereti Kahoot jelentette, amely sok derűs pillanatot szerzett a szünidő előtt álló fiatalságnak.

Köszönjük szépen a testnevelő tanárok szervező munkáját, két fantasztikus hangulatú nap részesei lehettünk tanárok és diákok egyaránt.