A Szikra díjas debreceni keresztyén rockzenekar, a Neonhal adott fergeteges hangulatú koncertet a csendesnap zárásaként az Egyetemi Templomban. A tartalomban gazdag szövegek és a fantasztikus gitárszólok emlékezetes estét szereztek a tizenéveseinknek. Megható pillanatok voltak, amikor végzős diákunk, Nagy Tamás (12.D) fellépett a színpadra és néhány szám erejéig együtt játszott azOlvass tovább

Hodossi Máté és Farkas Erna, az Első lépés, Csillagpont zenekar tagjai, ízik-vérig mai fiatalok, lazák, őszinték és szókimondók. Ráadásul, sokakat meglepve, jópár éve házasok, három pici gyerkőc szülei és vérbeli zenészek. Kilencedikes és felsőbbéves érdeklődő diákjainknak meséltek kendőzetlenül saját történetük tükrében párkapcsolatról, önismeretről, zenéről, és nem utolsó sorban istenkereséséről. TermészetesenOlvass tovább

A tanév első tanítási napján nem az új könyveket bújták még diákjaink, hanem közös elcsendesedésre, lelki feltöltekezésre gyűltünk össze a nyári melegben az Oratóriumban. Mivel ebben a tanévben a biblia kapcsolatok és a közösségek élet megélése, és azok mai tanulságai kerülnek a lelki alkalmaink fókuszába, ezen a napon is ezekOlvass tovább

A vasárnapi évnyitó ünnepséggel megkezdtük iskolánk 487. tanévét. Az igehirdetésben a közösség megtartó erejére és az egymásra figyelés fontosságára hívta fel a figyelmet Galatákhoz írt levél 6. részének első versei alapján iskolalelkészünk a Berényiné Csinády Melinda. Ezt gondolatsort folytatta Ivánné Nagy Bernadett igazgatónő a szeretethimnusz gondolatai alapján kiemelve, hogy azOlvass tovább