Sokszínű, kultúrában bővölködő hétvége volt az internátusban

Az idén is megrendeztük az internátusban a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó program sorozatunkat. Múlt csütörtökön drótékszer-készítő workshopon vehettek részt a kollégisták, ahol népi motívumokat ismerhettek meg.

Szombaton kiállításra kerültek a haiku pályázatra beérkezett művek, melyek hűen tükrözik kollégistáink érzéseit egyszerű verses formába öntve. A kiállított versek sokféle témát és lelkiállapotot tárnak fel, az identitás-kereséstől a jövőtől való félelemig, a borongós hangulattól a szárnyaló szív állapotáig, megmutatva fiataljaink érzékenységét, önkifejező képességét.

Szombaton este pedig első alkalommal, de minden bizonnyal nem utoljára rendeztük meg a népzenei és néptánc bemutatót, amire hatalmas lelkesedéssel készültek a kolis lányok. Ezen az estén a néptánc került a középpontba, hagyományaink, gyökereink, amelyek összekötnek minket. Hangulatos, lendületes estét tölthettünk együtt, ahol a dallamokon és a tánclépéseken keresztül nyerhettünk betekintést kultúránkba.

Köszönjük a szervezőknek, Dr. Gacsályiné Fodor Boglárka és Plangárné Kárándi Júlia nevelőtanároknak!

(Dan Írisz – lányinternátus vezető)