Végzősünk, Fazakas Bálint Bertalan (12.D) második helyezést ért el az OKTV döntőjében földrajzból.
A földrajz OKTV első két fordulójában természet- és társadalomföldrajzi teszteket kellett megoldania a versenyzőknek. Január végéig kellett elkészíteni a verseny pályamunkáját, ahol Berci az „Egy hazai kistérség kisvízfolyásainak összehasonlító elemzése” témát választotta. Ebben Debrecen környékének vízhálózatát dolgozta fel. Ezek alapján a döntőbe 2. helyen jutott be, amit a szóbeli védés alapján megtartott.
Szívből gratulálunk és az érettségihez sok sikert kívánunk.