Az elmúlt hétvégén lehetőségünk adódott elutazni Felvidékre a Rákóczi Szövetség szervezésében. Pénteken ellátogattunk a Komáromi erődhöz, a Gúti vízimalomhoz, továbbá Dunaszerdahely alpolgármesterének jóvoltából egy futballmeccsnek is szemtanúi lehettünk, ahol a helyi csapat (DAC) győzedelmeskedett.
Szombaton a fő célunk Pozsony volt. Itt számos látványosságot megtekintettünk, köztük a Pozsonyi várat, a Szent Erzsébet templomot, a Mihály kaput és a Szent Márton-dómot. A délután hátralevő részét Dévényben töltöttük, pontosabban a Dévényi várnál, ahonnan elénk tárult az a vidék, amelyről neves költőnk, Ady Endre így írt: ,,Szabad-e Dévénynél betörnöm új időknek új dalaival?’’.
A szállásra érkezésünket követően megvacsoráztunk, majd egy ismerkedős-játékos est vette kezdetét, amelynek eredményeképp megismerkedhettünk a hozzánk hasonló korú fiatalokkal. Összességében egy kifejezetten jó hangulatú kirándulásnak lehettünk részesei, melynek keretein belül rálátást nyerhettünk a felvidéki (dunaszerdahelyi) magyarok életére, a tájegység történelmére, természeti és kulturális kincseire.
(Péntek Éva 11.B)