Végzős tanulóink között az idei tanévben is többen voltak olyanok, akik kimagasló tanulmányi eredményükkel, példamutató magatartásukkal és hitéleti tevékenyégükkel mintaként szolgálhattak az alsóbb évfolyamos tanulók számára.
Az Orando et Laborando Alapítványhoz benyújtott pályázatok és a nevelőtestület döntése alapján az idén hat tanulót részesítettünk elismerésben, jutalmazásban.
A Bay Zoltán díjat az USA-ban élő világhírű fizikus, iskolánk egykori diákja hozta létre 1990-ben. Minden évben a természettudományok területén legjobb eredményt elért végzős diák kaphatja meg ezt a rendkívüli jutalmat, a Győrfi Lajos szobrászművész által készített emlékérem egy példányát, s az azzal járó pénzösszeget. A díjat a kuratórium elnöksége Petróczi Anna Fruzsina, 12.B osztályos tanuló számára ítélte, aki kiváló tanulmányi eredménye mellett az idei tanévben az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjében biológia II. kategóriában a 35. helyen végzett.
A Tóth Kálmán díjat iskolánk egykori neves tanárának lánya, Zsoldos Lászlóné, Tóth Emőke alapította. A díjra a 12. évfolyamból azok pályázhattak, akik műszaki vagy természettudományos területen kívánnak továbbtanulni. A jutalmat Fazakas Bálint Bertalan 12. D osztályos tanuló kapta, aki az idei tanévben az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjében földrajz kategóriában a 2. helyen végzett.
A Dr. Szendi Balázs-díjat a neves orvosprofesszornak, iskolánk volt diákjának özvegye alapította. A díjra azok pályázhattak, akik egészségügyi területen, elsősorban orvosi pályán kívánnak továbbtanulni. A díjat Szécsi Zsófia Anna 12.D osztályos tanuló kapta, aki kiváló tanulmányi eredménye mellett az idei tanévben a Diákolimpia Országos Döntőjében 100 méteres mellúszásban bajnok lett.
A Dr. Szilágyi Tibor emlékdíjat Dr. Szilágyi Tiborné alapította férje emlékére, aki orvosként, egyetemi tanárként a debreceni Orvostudományi Egyetem Élettani Tanszékén dolgozott. A díjat olyan 12. évfolyamos tanulók kaphatják meg, akik gimnáziumi tanulmányaik során legalább egy sportágban rendszeresen sportoltak, és tanulmányi eredményük jó vagy kiváló. Az idei évben az elismerést két tanuló Süle Réka Luca 12.D és Kovács Emese 12.A osztályos tanulók kapták. Mindketten éveken át voltak tagjai a gimnázium lány tornász csapatának, mely az idei évben a Torna Diákolimpia „A” kategóriás Országos Döntőben 2. helyen végzett.
A Mónus Béla díjat iskolánk egykori matematika – informatika szakos tanárának, igazgatóhelyettesének emlékére alapítottuk. Az idei évben a műszaki munkaközösség javaslatára az elismerést Acsádi Tamás 12.B osztályos tanuló kapta.
A végzős évfolyamon 23 diákunk ért el kitűnő tanulmányi eredményt:
12. A osztályból
- Ésik Viviens
- Hegyes Máté
- Kovács Emese
- Mészáros Mónika
- Zakar Gréta Nikol
12. B osztályból
- Acsádi Tamás
- Breitenbach Fruzsina Anna
- Kovács Júlia
- Kun Lídia Viktória
- Lakatos Lilla Dóra
- Petróczi Anna Fruzsina
- Szabó András Máté
A 12. D osztályból
- Darabont Dóra
- Faragó Anikó
- Fazakas Bálint Bertalan
- Fehér Dana
- Karsai Janka
- Szécsi Hanna
- Szécsi Zsófia Anna
- Szűcs Emese Angéla
- Tárkányi Hanna
- Veres Boglárka
- Zih Fruzsina Sára
Szívből gratulálunk a díjazottaknak és a kitűnő tanulóknak és életükre, egyetemi tanulmányaikra Isten áldását kívánjuk!