A tanév végi néhány napos kollégiumi beköltözés idén júniusban is remek lehetőséget adott a leendő 9. évfolyamos diákoknak az ismerkedésre – egymással, Debrecennel és az iskola szellemiségével.
A gólyatábor sokszínű programban bővelkedett: ismerkedéssel és városismereti vetélkedővel indult, amely során a diákok kiscsoportokban fedezték fel Debrecen jellegzetességeit, nevezetességeit. Természetesen a múzeumlátogatás sem maradhatott el, ahol a tanulók a Kollégium múltjával és az egykori diákok életével ismerkedhettek meg. A cél az volt, hogy ne csak egymást, hanem új otthonukat is közelebbről megismerjék.
Az este egy kellemes sétával zárult a Nagyerdőre, amelyen a beszélgetésé volt a fő szerep. Másnap játékos sorversenyen mérték össze erejüket, gyorsaságukat és együttműködési képességüket az osztályok. A verseny során mindenki lelkesen buzdította társait, és igazi csapatszellem alakult ki. A legkülönlegesebb színfoltja ennek a néhány napnak talán a táncház volt: vidám hangulatban, magyar népzenére tanultak körtánctánc-lépéseket. Ez a program különösen segítette a felszabadult közösségi hangulat kialakulását. A napokat közvetlen hangvételű áhítat nyitotta és zárta, ahol együtt énekelhettünk az idősebb diákok zenekari kísérete mellett, és adtunk hálát a közösen megélt pillanatokért, első élményekért.
A diákok, hisszük, hogy az élmények hatására nyitottabban, bátrabban és sok új ismeretséggel tértek haza új iskolájukból. Bár még a nyári szünet kezdetén járunk, reméljük, hogy így az első iskolai nap már ismerős arcokkal és pozitív élményekkel kezdődhet majd szeptemberben.