Augusztus 24-29. között került sor a Debreceni Egyetem Természettudomány Karának nyári táborára. 109 középiskolás diák több szekcióban (biológia, biotechnológia, földrajz, kémia, fizika, matematika) egy héten át ismerkedett az Egyetemmel, és pillanthatott be egy adott tanszék kutatási módszereibe. Idén 7 diákunk (valamennyien biológiából) vett részt a táborban, amelynek záró rendezvényén előadásokOlvass tovább

Ezen a nyáron is több diákunk vehetett részt Sátoraljaújhelyen az Összmagyar Középiskolás Találkozón. A változatos programokban gazdag hétről diákjaink számolnak be ezúttal.Olvass tovább

Kedves Diákok! Lassan itt a nyári szünet vége és ismét megnyílnak az iskola kapui. Szeretettel várunk benneteket szeptember 1-jén tanévkezdő sokszínű, újszerű csendesnapi programmal. Az idén nem előadó jön hozzátok, hanem ti fogtok évfolyamonként négy különböző gyülekezeti helyszínre kimenni a közös nyitóáhítat után. Fiatalos közösségépítő és hitmélyítő élmények várnak majdOlvass tovább