Adventi elcsendesedés lelki népdalszárnyon
Különleges adventi reggel köszöntött diákságunkra. Az áhítaton igazgatónő igei gondolatai után, Bárdosi Ildikó népdalénekes és férje, Molnár Miklós népzenész a karácsonyi ünnepkör eseményein keresztül dalban mesélte el Jézus születésének történetét. Felemelő volt közös énekléssel is bekapcsolódni a eleink hagyományaiba és így, a népi hangszerek hangjai mellett, együtt készülődni az ünnepre.Olvass tovább
Hozzánk járnak a legerősebb diákok
Diákjaink, Bencze Márton (12.A), Kozicska Szilárd (12.A), Lajter Bence (12.A), Szeles Sándor (12.B) és Faragó Zsolt (10.D) ebben az évben ismét, immár harmadjára, elhozták a megye legerősebb középiskolásainak járó arany érmet, a Toldi Kondi verseny győzteseként.A Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnáziumban, több mint két évtizede megrendezésre kerülő megmérettetésen testépítést és erősportokatOlvass tovább
Két nemzetközi versenyen is sikeres volt zongorista diákunk
PETRÓCZI ANNA FRUZSINA (11.B) a novemberben megrendezett XI. Ferenczy György Nemzetközi Chopin Zongoraverseny I. díjat és különdíjat nyert. A versenyről interjú is készült a DTV Debreceni Színképek műsorába. Anna zongorajátéka 09:08 perctől láthatóak az alábbi linken: A december elején megrendezett VI. Nemzetközi Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraversenyen pedig Nagydíjas lett. AOlvass tovább
Központi írásbelire jelentkezett tanulók listája
Kedves Szülők! Kedves Felvételizők! A következő táblázat azoknak a tanulóknak az oktatási azonosító számát tartalmazza, akik iskolánkba jelentkeztek megírni a központi írásbli felvételi vizsgát. A határontúlról jelentkezőknek nincs OM-számuk, így ők a monogramjukkal és születési dátumukkal keressék magukat a táblázat elején. Ha valaki nem találja magát kérjük jelezze iskolánk felé. Olvass tovább
Méhteleken járt kiszálláson a 11.A
Advent első vasárnapjára osztályunk meghívást kapott a méhteleki gyülekezetbe kiszállásra. Osztálytársunk, Gergely Marcell, illetve a tiszteletes úr családja meleg fogadtatásban részesített minket. Forró teával és pogácsával vártak bennünket. Miután az utazás után felmelegedtünk, átkísértek minket a templomba, mely amilyen kicsiny, de annál szebb volt. Az istentiszteleten verssel, énekkel szolgált azOlvass tovább
A Mikulás megérkezett a tanárok gyermekeihez
Nagy a baj! A Mikulás egyik rénszarvasát baleset érte a krampuszok csínytevése miatt. Semmi gond, a jó öreg és 9NY-es segítői minden akadályt leküzdenek, hogy a tantestület gyermekei megkaphassák az ajándékaikat. Köszönjük a nyelvi osztály diákjainak, hogy színdarabot írtak és próbáltak szabadidejükben, hogy a tanáraik gyerekeinek egy szép délutánt szerezhessenek.Olvass tovább
Úrvacsorával ünnepeltük advent első vasárnapját
Az adventi időszakot minden évben együtt kezdjük úrvacsoravétellel. Örömmel és hálával csendültek fel a jól ismert és szeretett énekeskönyvi és modern énekek az ifjúsági gyülekezetben a zenekar vezetésével. Az igehirdetésben egyrészt a várakozás sokféleségére hívta fel az iskolalelkész, Berényiné Csinády Melinda a fiatalok figyelmét, másrészt arra hogy milyen nagyszerű az,Olvass tovább