Elsősavató programok az internátusban


Régi hagyomány iskolánkban, hogy az első hónapban a kilencedikesek vannak a figyelem a középpontjában. A végzősök mentorálják és figyelemmel kísérik őket, illetve az együtt elvégzett játékos feladatok is segítik a legfiatalabb kollégisták beilleszkedését a diákközösségbe. Az utolsó ilyen hét mindig a programokról szól. Az egyik fénypont az úgynevezett “vacsoráztatás”, amire lelkesen készülődnek mind a kilencedikesek, mind a végzősök. A fiatalok kölcsönösen apró kedvességgel, pl. csokoládéval, virággal lepik meg egymást, majd vidám műsorszámokat adnak elő. Ez az este mindig jó hangulatban telik. Jó látni, ahogy ismerkednek és együtt beszélgetnek legfiatalabb és legidősebb diákjaink.