Pataky Lídia Edit (10.A) a Psallite zsoltár éneklő verseny kárpát-medencei döntőjén vett részt Nagykőrösön és 3. helyezést ért el. A versenyen énekelt három igen kevéssé ismert zsoltárt az iskolatársainak is előadta a „zene a nagyszünetben” programunk keretében. Szeretettel gratulálnunk Lídiának. Felkészítő tanára: László LórándOlvass tovább

Advent második vasárnapján úrvacsorás istentiszteletre gyűltünk össze az Oratóriumban, amelyet a DTV is közvetített. Legyen reményteli az adventünk örömben és békességben bővölködő!Olvass tovább

Huszonkét diák és három tanár indultunk útnak vasárnap reggel nyolc óra után, hogy eleget tegyünk Szabó János lelkipásztor meghívásának a Vértesi Gyülekezetbe adventi szolgálat keretén belül. Jókedvű volt a csapat egész úton. Istentisztelet előtt tízóraival vártak minket a technikai eligazítás után. Az istentiszteletet a 10.A osztály adventi szolgálatával kezdődött. AOlvass tovább

December 8-án a DSZC-Eötvös DSE – GLP Nyíregyháza NB II-es bajnoki mérkőzés előtt Abaffy Tímea, végzős diákunk, a 2023/2024. tanévben elért teljesítményéért „Az Eötvös DSE jó tanulója – Jó sportolója” elismerésben részesült. Szeretettel gratulálunk és további sok sikert kívánunk tanulmányaihoz! Képek: Hárnási NikolettOlvass tovább

A bennmaradós hétvégén jó hangulatú Első lépés koncerten vettek részt diákjaink. A hűvös, nyirkos idő ellenére meghitt adventi hangulat töltötte meg a Dísztermet, hiszen a fiatalos, lendületes dallamok és szövegek mind az Isten közelségéről szóltak. Természetesen az igei üzenet sem maradhatott el. Bertha Zoltán, a zenekar frontembere Zakariás történetét hoztaOlvass tovább

Míg a szombati tanítási napon a diákjaink többsége az órákon igyekezett odafigyelni, néhányan az internátusban maradtak szorgos hagyma és zöldség pucolásba kezdtek a korai reggeli álmos félhomályban. A múlt hétvégén ugyanis iskolánk vállalta, hogy főz a rászorulók számára. Tizennégy fiatal néhány szülő és tanár segítségével több mint 300 adag milánóitOlvass tovább

Pénteken szórakoztató pillantok sokasága töltötte be a gimnáziumot, hiszen ezen a napon a jó öreg Mikulás járta krampuszaival a folyosókat szaloncukrot osztogatva. A diákok és tanári kar színe java pirosba öltözött. A tarka hét zárónapjának keretében az osztályok fotókat készítettek az ünnep hangulatában. Természetesen a közös elcsendesedés és gyertyagyújtás semOlvass tovább

Hagyományainkhoz híven az idei évben is megrendezésre került  a kollégiumi Adventi Hangverseny. A lépcsőház megtelt éneklő ,diákokkal és közösen meggyújtottuk az adventi koszorú első gyertyáját, majd tehetséges diákjaink hangszerekkel és énekekkel tették felejthetettlenné idei  hangversenyünket. A repertoárban  egyaránt szerepeltek komoly és vidám dallamok, köszönjúk fellépő kollégistáinknak , hogy szereplésükkel szebbéOlvass tovább

Iskolánk adventi koszorúján meggyújtottuk a diákság körében az első gyertyát. Áldott adventi várakozást kívánunk iskolánk minden egykori és mai diákjának, szeretteiknek a vezetőség és tanári kar nevében.Olvass tovább