Szokatlan zsongás járta át múlt kedden az iskolát. Izgatott diákjaink a hirdetőkre és az ajtókra kitűzött listákat tanulmányoztak csoportokba verődve, termeket keresgéltek, miközben számukra ismeretlen, lelkes felnőtteket kerülgettek, akik még náluk is tétovábbak voltak a folyosókon. Minden évben van egy olyan különleges nap, amikor igen sok meghívott előadó érkezik hozzánk,Olvass tovább

Múlt csütörtökön iskolánk hét tanulója Kiütő bajnokságon vett részt a Mozdulj Debrecen! program keretein belül. 22 csapat vett részt ezen a versenyen, ahol diákjaink nagyon jól szerepeltek. Négy mérkőzésből hármat megnyertek, viszont olyan szoros volt a csapatok közötti verseny, hogy ez nem volt elég a továbbjutáshoz. Nagyon jól éreztük magunkat,Olvass tovább

Barta Gábor fizikus/informatikus (Budakalászon lakik, ahol évtizedek óta presbiter), ma már nyugdíjas, korábban a Johnson  & Johnson cégnél volt szoftverfejlesztő. 1976-ban érettségizett a Református Gimnáziumban, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanult. 1975-ben (jövőre lesz 50 éve) 11.-es gimnazistaként egy KÖMAL-os pályázaton második díjat kapott egy saját maga által összeállított sugárzásmérő készülékért, amellyel azOlvass tovább

November 11-én délután, az iskolai pályaorinetációs naphoz kapcsolódóan, internátusunk végzős tanulói részt vettek az MCC Egyetemi Programjának bemutatkozó előadásán. Balogh Ákos a debreceni képzési központ munkatársa tartott előadást a kollégista diákok számára, ahol hallhattak az Egyetemi Program felépítéséről, a bekerült hallgatók mentorálási és egyéni tehetségfejlesztéséről illetve az országos programba valóOlvass tovább

November 11-én, hétfő délután betekintést nyerhettünk a Debreceni Műszaki Kar különféle szakjaiba, megtekinthettük egyes laborjait is. A Műszaki Kar által nyújtott lehetőségek bemutatása után egy rövid játék keretében spagetti tornyot építettünk. Ez után a Lean Laborban csoportmunkával egy hatékonyan működő gyártási folyamatot kellett létrehozzunk. A műanyag és gumi vizsgáló, illetveOlvass tovább

A hétkezdő reggeli áhítaton Asztalos Richárd evangélikus lelkipásztor szolgált közöttünk. Fiatalos hangvételű, de gazdag lelki üzenete rávilágított, hogy mit jelent a hétköznapok során ma az a gondolat, hogy „Erős vár a mi Istenünk”. Megérintő volt együtt énekeli közös énekeinket is Luther reggeli imádságával kezdeni a napot. Isten áldja meg életét,Olvass tovább

November 9-én egy színes programon vettünk részt a kollégium szervezésében: ellátogattunk a fazekas Szundi bácsihoz, akinél szebbnél szebb díszeket, tálakat készítettünk az agyag segítségével. Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk: teával, édességekkel várt minket, és készségesen bevezetett minket a fazekasság világába. Isten fazekas műhelyéről is beszélt nekünk, ahol mindannyian nap mintOlvass tovább

A bentmaradós hétvégén egyik testvérpárunk, Simon Anna és Emma, akik a közel-keleti országból érkeztek hozzánk, bevezettek bennünket az arab gasztronómia titkaiba. Ott élő diákjaink különleges meglepetéssel készültek. A fahéj, a kardamom, a menta, a gránátalma igazi keleti hangulatot varázsolt a kollégiumi teakonyhába. Anna beszámolója szerint: „Vasárnap délután a kollégiumban aOlvass tovább

Kollégiumunk hagyománya szerint a 9. évfolyamos diákjainkkal szép, őszi időben idén is sétára indultunk a debreceni Parkerdőbe. Váradi Zoltán, a helyi Zöld Munkacsoport egyik tagja vezetett végig az általuk megvalósított Madár-lakópark sétányon.   A program szervesen kapcsolódik a városi szervezésű „Nagyerdő hete” c. programsorozathoz. A Parkerdő Pálma felőli bejáratától egészen aOlvass tovább