Végzősünknek, Györfi Máténak (12.A) sok csodálatos képet köszönhettünk az elmúlt évek során. Diákként többek között ő fotózott rendezvényeinken, iskolai programjainkon. Nem csupán az iskola közössége tartotta nagyra művészetét, hanem az Építési és Közlekedési Minisztérium, az Energiaügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium által meghirdetett „Mindannyiunké a tér” rajz, fotó és kreatív pályázatOlvass tovább

A Csokonai Ifjúsági program keretében a Csokonai Színház művészei tartottak drámaórát a 9. B osztályban. A foglalkozás során az  iskolai zaklatás, működését, és a különböző szerepek felelősségét járták körül a diákok. Köszönjük Kiss Gergely Máté és Varga Nikolett drámatanároknak, hogy ellátogattak hozzánk.Olvass tovább

A Medve Szabadtéri Matematika csapatversenyen két 9. B osztályos csapatunk vett részt május 16-án. A jó hangulatú programon mindkét csapat arany🐻 rangot szerzett.Gratulálunk a résztvevő diákoknak! Felkészítő tanáruk: Bíróné Kabály EnikőOlvass tovább

Mérnökmisszió által szervezett REFORMula Challenge verseny eredményhirdetésén és emellett két izgalmas előadáson vettünk részt a MTA mátraházai Tudós Üdülőben. A Click csapat, melynek tagjai Nagy Zsófia(11.B), Nagy Anikó(11.B) és Hegyessy Zsombor Zsolt(11.B), 5. helyezést ért el, felkészítő tanáruk: Tarsoly-Szabó Katalin. A Refis csapat, melynek tagjai Vincze András(11.D), Veres-Pataki Nándor(11.D) ésOlvass tovább

Végzős diákunk, Fazakas Bálint Bertalan (12.D) átvette a földrajz OKTV második helyért járó oklevelet a budapesti díjátadón a Móricz Zsigmond Gimnáziumban. Nagyon büszkék vagyunk Bercire, aki pályamunkáját Debrecen kisvízfolyásainak összehasonlító elemzéséből írta és felkészítő tanára, Katona Péter munkájára. Isten áldását kívánjuk mindkettőjük életére.Olvass tovább

Az április és a május a növénytané volt a Természetkuckóban. Áprilisban a botanikai mikrovilágba tekinthettünk bele, de a gyerekek megnézhették a saját vérük mikroszkópos képét is. A növényi szőrök, az évgyűrűk, és a tracheák titkaiba kukkanthattunk be. A májusi évadzáró szakkört a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjében tartottuk. Itt is szép számmal jelentek beOlvass tovább

A Mezőtúron megrendezett VI. Országos Csenki Imre Énekversenyen idén 460 diák mérette meg énektudását. Gimnáziumunkat 3 diákunk képviselte; mindnyájan szép eredményt értek el. Felkészítő tanáruk: László Lóránd Szeretettel gratulálunk a Lányoknak!Olvass tovább

A fiúk egy maroknyi csapata Baktalórándházán járt kiszálláson Móré Sándor tanár úrral. Köszönjük a gyülekezet szívet melengető fogadtatását, a kedves szavakat és szép élményeket.Olvass tovább

Pénzes Zsófia (9.C) Litvániában, a Klaipèda városában megrendezett a Shinkyokushin Európa Bajnokságon U16-os korcsoportban 3. helyezést ért el, majd néhány hétel később lettem Esztergomban a WKB Európa Bajnokságon 1. helyezett lett. Szívből gratulálunk ezekhez a kimagasló eredményekhez, büszkék vagyunk Zsófira.Olvass tovább

Gyeskó Csongor (9.C)  a Tégláson megrendezett gokart versenyen sok küzdelem árán, a 4. helyről indulva egy közepesen erős gépet rutinosan vezetve, felküzdötte magát a dobogó harmadik fokára, ezzel az országos bajnokságban is az összetett 3 helyen áll. Gratulálunk neki és további sikeres versenyzést kívánunk!Olvass tovább