Büszkén számolunk be arról, hogy iskolánk tanulói közül heten is megkapták „Magyarország Jó Tanulója, Jó Sportolója” és a „Magyarország Tehetsége” címeket elismerésként. Magyarország Tehetsége 2024 díj azon fiatalokat illeti, akik kiemelkedő tehetséggel és szorgalommal járulnak hozzá tudományos, művészeti vagy egyéb területeken hazánk értékeinek gyarapításához. Büszkék vagyunk, hogy hat diákunk isOlvass tovább

Iskolánk 9.A osztályos diákja, Ujvári Balázs – a Szent József Gimnázium tanulójával, Béres Attila Mátéval –  május 31-én a Stockholmi Ifjúsági Víz Díj (Stockholm Junior Water Prize) magyar versenyének döntőjén vehetett részt, ami a legismertebb vízügyi verseny a korosztályban. A döntő nyelve angol volt, így az előadások és a szakmaiOlvass tovább

Iskolánk egyik kiváló diákja, Koncz Szilvia (9.D) figyelemre méltó sikereket ért el az aerobik sportágban. Szilvia évek óta kitartóan edz és versenyez, aminek eredményeképpen már most a hazai és nemzetközi mezőny élvonalába tartozik. Edzői, Laurinyecz Julianna és Kovács Judit szakmai irányítása mellett Szilvia lenyűgöző eredményeket ért el: Az Európai BajnokságonOlvass tovább

Végzősünknek, Györfi Máténak (12.A) sok csodálatos képet köszönhettünk az elmúlt évek során. Diákként többek között ő fotózott rendezvényeinken, iskolai programjainkon. Nem csupán az iskola közössége tartotta nagyra művészetét, hanem az Építési és Közlekedési Minisztérium, az Energiaügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium által meghirdetett „Mindannyiunké a tér” rajz, fotó és kreatív pályázatOlvass tovább

A Medve Szabadtéri Matematika csapatversenyen két 9. B osztályos csapatunk vett részt május 16-án. A jó hangulatú programon mindkét csapat arany🐻 rangot szerzett.Gratulálunk a résztvevő diákoknak! Felkészítő tanáruk: Bíróné Kabály EnikőOlvass tovább

Mérnökmisszió által szervezett REFORMula Challenge verseny eredményhirdetésén és emellett két izgalmas előadáson vettünk részt a MTA mátraházai Tudós Üdülőben. A Click csapat, melynek tagjai Nagy Zsófia(11.B), Nagy Anikó(11.B) és Hegyessy Zsombor Zsolt(11.B), 5. helyezést ért el, felkészítő tanáruk: Tarsoly-Szabó Katalin. A Refis csapat, melynek tagjai Vincze András(11.D), Veres-Pataki Nándor(11.D) ésOlvass tovább

Végzős diákunk, Fazakas Bálint Bertalan (12.D) átvette a földrajz OKTV második helyért járó oklevelet a budapesti díjátadón a Móricz Zsigmond Gimnáziumban. Nagyon büszkék vagyunk Bercire, aki pályamunkáját Debrecen kisvízfolyásainak összehasonlító elemzéséből írta és felkészítő tanára, Katona Péter munkájára. Isten áldását kívánjuk mindkettőjük életére.Olvass tovább

Végzős tanulóink között az idei tanévben is többen voltak olyanok, akik kimagasló tanulmányi eredményükkel, példamutató magatartásukkal és hitéleti tevékenyégükkel mintaként szolgálhattak az alsóbb évfolyamos tanulók számára. Az Orando et Laborando Alapítványhoz benyújtott pályázatok és a nevelőtestület döntése alapján az idén hat tanulót részesítettünk elismerésben, jutalmazásban. A Bay Zoltán díjat azOlvass tovább

A Mezőtúron megrendezett VI. Országos Csenki Imre Énekversenyen idén 460 diák mérette meg énektudását. Gimnáziumunkat 3 diákunk képviselte; mindnyájan szép eredményt értek el. Felkészítő tanáruk: László Lóránd Szeretettel gratulálunk a Lányoknak!Olvass tovább

Pénzes Zsófia (9.C) Litvániában, a Klaipèda városában megrendezett a Shinkyokushin Európa Bajnokságon U16-os korcsoportban 3. helyezést ért el, majd néhány hétel később lettem Esztergomban a WKB Európa Bajnokságon 1. helyezett lett. Szívből gratulálunk ezekhez a kimagasló eredményekhez, büszkék vagyunk Zsófira.Olvass tovább