Iskolánk idén  10. alkalommal rendezte meg az Református Iskolák Országos Röplabda Bajnokságát. Ez a jubileumi esemény nem csupán egy sportverseny volt, hanem valódi ünnepe a református iskolák közötti közösségnek, az egészséges versenyszellemnek és a sport iránti szeretetnek. 13 városból 228 versenyző, 11 fiú- és 11 lánycsapat érkezett. A rendezvényt aOlvass tovább

Az idei virágvasárnap más volt osztályunk, a 9. D számára, mint a többi, ugyanis meghívást kaptunk a túrkevei református egyházközség falai közé. Reméljük, hogy szolgálatunkkal még több színt tudtunk vinni a gyülekezet életébe, illetve hogy a virágvasárnap üzenetét, lényegét is kellőképpen át tudtuk adni a kedves testvéreknek a versekkel, prózákkalOlvass tovább

Végzősünk, Fazakas Bálint Bertalan (12.D) második helyezést ért el az OKTV döntőjében földrajzból. A  földrajz OKTV első két fordulójában természet- és társadalomföldrajzi teszteket kellett megoldania a versenyzőknek. Január végéig kellett elkészíteni a verseny pályamunkáját, ahol Berci  az „Egy hazai kistérség kisvízfolyásainak összehasonlító elemzése” témát választotta. Ebben Debrecen környékének vízhálózatát dolgozta fel.Olvass tovább

Petróczi Anna Fruzsina (12.B) a XVII. Országos Zongoraversenyen kiemelt első helyet és 3 különdíjat nyert el, amelyek igen jelentősek voltak. Meghívást kapott ugyanis a 2025. évi Gödöllői Liszt Fesztivál gálahangversenyére,egy nagy értékű tárgyi különdíjat és a Veroszta Magda díjat nyerte el. Szeretettel gratulálunk különleges tehetségű és nagy szorgalmú diákunknak.Olvass tovább

A Tornyai Sándor Fizikai Feladatmegoldó Versenyen diákjaink nagyon szép eredménnyel végeztek a hétvégén. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. Felkészítő tanáraik Bán István és Branda TamásOlvass tovább

Pataky Lídia Edit az „Egy délután Hermann Hessével” elnevezésű, 9-12. osztályosok számára megrendezett vármegyei német nyelvű szövegértési versenyen II. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Usztics ZoltánOlvass tovább

A Torna Diákolimpia „A” kategóriás versenye idén is a fővárosi Tornacsarnokban zajlott. Március 31-én vasárnap a középiskolás leánycsapatok döntőjében a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának csapata ezüst érmet szerzett. A lányok magabiztosan, kiegyensúlyozottan versenyeztek, pontos, precíz gyakorlatokkal érték el ezt a kimagasló teljesítményt. Köszönet kitartó munkájukért, nagyon büszkék vagyunk rájuk! AOlvass tovább

Szécsi Zsófia Anna (12.D) 100 méteres mellúszásban bajnok lett a március 30-án megrendezett úszás Diákolimpia Országos Döntőjén Budapesten a Gyarmati Dezső Uszodában. Hihetetlen szorgalommal és kitartással készült a versenyre, aminek meg lett a jutalma. Szeretettel gratulálunk, Zsófi! Kívánjuk, hogy a vizsgák is ugyanilyen szép eredménnyel záruljanak!Olvass tovább

Szombaton rendezték meg a Nemes Tihamér Digitális Kultúra Verseny Alkalmazói Kategóriájának döntőjét az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Iskolánkból két tanuló: Boros Gábor és Kereszti Bulcsú Lél jutottak el a végső fordulóba. Az öt órás megmérettetés eredménye májusban várható. Szívből gratulálunk diákjainknak! (Felkészítő tanáraik: Branda Tamás és Tarsoly-Szabó Katalin.)Olvass tovább