Könyvtártörténet

A Református Főgimnáziumnak valamikor több tízezer kötetes könyvtára volt. Amikor azonban az iskola a Péterfia utcai épületből ki kellett költözzön, az új épületben csak egy tanári könyvtár kialakítására volt lehetőség.

Később egy kisebb diákkönyvtár is működött az iskolában, az ún. Törös-teremben. 1996-ban, amikor iskolánkban megindult a hatosztályos képzés, helyhiány miatt ez a diákkönyvtár megszűnt. A Nagykönyvtár közelsége miatt egy ideig megnyugtató volt, hogy az, az iskolai könyvtár szerepét is be tudja tölteni.

Közben kinőttük a mennyezetig bepolcozott, könyvekkel telezsúfolt tanári könyvtárat, és a diákok részéről is igény mutatkozott egy, a saját épületünkben működő könyvtárra. Így 2010. áprilisában – részben volt tanáraink és diákjaink hagyatékából – iskolánknak ismét lett diák könyvtára is.

Amikor a gimnázium visszaköltözhetett eredeti helyére, a Péterfia utcai épületbe, a padlástérben egy egységesített iskolai könyvtár kialakítására nyílt lehetőség.

Időközben megtörtént a könyvtár állományának a Szirén integrált rendszerben való elektronikus feldolgozása is, így a diákok online tájékozódhatnak a könyvtár katalógusában.

A könyvtárban hat számítógép, pár kényelmes fotel és tanuló sarkok várják az olvasni vagy együtt tanulni akarókat. Gyakran használt része a könyvtárnak a tankönyvtár és a hírlapolvasó polc.

A könyvtár jelenlegi állománya: 11600 kötet, a
tankönyvtárban pedig 7400 tankönyv található.

Könyvtárunk bekapcsolódik az országos és a nemzetközi könyves programokba, és egy virtuális olvasókör elindításával is igyekszik kedvet csinálni az olvasáshoz.

Olvasó és nem olvasó emberek mindig voltak, és mindig is lesznek, de az rajtunk is múlik, hogy a számítógép bűvöletéből tudunk-e vonzó utat mutatni a diákoknak az olvasás világa felé.

Van-e a könyvtárnak jövője?

Milyen lesz a jövő könyvtára?.

Van ok rá, hogy legyen a könyvtárnak jövője, hiszen az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincset, magabiztosabb társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Többek között olyan agyi területeket stimulál, amelyek pozitív hatással vannak mentális egészségünkre: csökkenti a stresszt, növeli tudásunkat, fejleszti a memóriát, élénkíti a fantáziánkat és a kreativitást.

A jövő könyvtára azonban több, mint könyv és olvasás. Az információ világában való eligazodás, a hiteles információ közvetítése és felhasználása, egyszóval az információs műveltség elsajátítása nem egyszerű feladat. Ehhez segítségre van szükségük a tanulóknak, hiszen ők már tanulni is és szórakozni is a virtuális világba „járnak”. Ez nem baj, de fontos, hogy jól és biztonságosan tegyék ezt.

Én azt hiszem, ennek megismertetése a jövő könyvtárának és könyvtárosának is feladata.

Készítette:

Szászfalvi Imréné
könyvtáros