TRIANON 100 pályázat eredményhirdetése és jutalmazása

A Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma pályázatot írt ki diákjai számára a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából. A pályázat célja az volt, hogy diákjaink mélyebben megismerjék és személyes történelmi élményként élhessék át a tragikus esemény egyéni sorsokat megváltoztató hatását.

Történelmi témájú és művészeti pályázatok benyújtására is volt lehetőség, amelyet a digitális munkarend bevezetése után projektfeladattá bővített dr. Molnárné Ötvös Tünde tanárnő, így számos érdekes pályamunka került az értékelő bizottság elé. Az értékelés feladata ebben az esetben sem volt könnyű, hiszen nem pusztán történelmi eseményeket örökítettek meg a pályázók, hanem családjuk személyes története révén a múlt sebei, tragédiái tárultak föl számunkra. Megköszönjük a pályázatban résztvevő valamennyi diákunk áldozatos munkáját, amellyel családja, települése, gyülekezete történetét megörökítette számunkra! Bepillantást engedtek ezek a pályázatok abba, hogy ennek a történelmi tragédiának a 100 év távlatából is fontos tanulságai, sebei, jövőt formáló hatásai vannak és lesznek ezután is.

A pályázat eredménye a bíráló bizottság döntése alapján:

A családtörténeti pályázatok díjazottjai:

1. Veres Gyöngyvér, 9.A                               Jutalom:          10.000 Ft

2. Szabó Bulcsú 9.A és Varga Laura 10.A    Jutalom:      5.000-5.000 Ft

3. Balogh Zsuzsanna 9.A                             Jutalom:          3.000 Ft

A helytörténeti pályázatok díjazottjai:

1. Bozsoky Naómi  10.B                               Jutalom:          10.000 Ft

2. Molnár Kamilla  10.A                                Jutalom:          5.000 Ft

A művészeti pályázat eredménye rajz kategóriában:

1. Kocsis Janka 12. B                                    Jutalom:          10.000 Ft

2. Erős-Joó Kincső 9. B                                 Jutalom:          3.000 Ft

3. Szigeti Anna 9. B                                      Jutalom:          3.000 Ft                                 

A művészeti pályázat eredménye média kategóriában:

1. Makrai Boglárka  – Hompoth-Zolnai Gergő  9.D             Jutalom:          10.000-10.000  Ft

2. Pálfi László – Megyessy Milán – Gyarmati Zalán            10.B

Jutalom:          4.000 – 4.000 Ft

3. Baricz-Nánási Balázs 9. B                                Jutalom:          6.000 Ft

A pályamunkák közül a honlapunk Trianonra emlékező cikkében közzétettük a  rajz és a média kategória győztes pályamunkáit. Szeretetétől ajánljuk azok újbóli megtekintését! Terveink szerint a rajz kategória legjobb alkotásaiból az ősz folyamán iskolai kiállítást rendezünk.

Köszönet minden résztvevőnek, gratulálunk a helyezetteknek! Köszönjük tanáraink támogató segítéségét és a bírálók lelkiismeretes tevékenységét!

A jutalmazottakat, illetve szüleiket e-mailben is értesítjük. Kérjük, hogy az ott megadott címre küldjék el azt a számlaszámot, amire a jutalom összegét átutalhatjuk. Aki nem tudnak, vagy nem kívánnak számlaszámot megadni, a tanév elején készpénzben vehetik fel az összeget.

Debrecen, 2020. június 23.

Győri József igazgató