Kedves Szülők! Meglepődve kaptuk a hírt, hogy a középiskolák szerdától (nagy valószínűséggel) áttérnek a digitális tanításra. Ez azt jelenti, hogy kedd délután haza kell(ene) utazni. Segítségül összegyűjtöttünk néhány információt: Áldás, békesség! Debrecen, 2020. november 9. Nagy Imre InternátusvezetőOlvass tovább

NTP-SFT-19-0007 A Nemzeti tehetségprogram pályázatának köszönhetően diákjainknak lehetősége nyílt a sportban is bekapcsolódni a tehetséggondozó programunkba. A röplabdában kiemelkedő diákok sok érdekes közös programon vehettek részt a pályázatnak köszönhetően. Megismerkedhettek pszichológus segítségével a sportpszichológia elemeivel, relaxációs technikákkal. Megismerkedhettek a tollaslabda alapjaival, amelynek mozgásanyaga segítséget jelenthet saját sportágukhoz is. Nagy élménytOlvass tovább

Október végén került sor Dobos Bálint, a Csokonai Önképzőkör elnökének a búcsúztatására. Az eseményt a Kollégium Kálvin termébe szerveztük, ahol nem sok szék maradt üresen. Az est diavetítéssel vette kezdetét az elmúlt két év képes emlékeiből. Láthattunk fényképeket a VR Pistivel való beszélgetésről, amikor megtelt a tetőtéri audmax, a tarcaliOlvass tovább